Integrált Iskolai Információs Rendszer


A T-City keretében került bevezetésre a szolnoki Szandaszőlősi Általános Iskolában az RFID (rádiófrekvenciás azonosítás) technológián alapuló diákazonosító beléptető rendszer.

Az iskolában minden, a rendszer teszteléséhez csatlakozott diák kapott egy úgynevezett Sulikártyát, amely egy RFID technológiával működő azonosító plasztikkártya. A be- és kilépés a belépőkártya segítségével az iskola bejáratánál felszerelt forgóvillás kapukon keresztül történik, így jelentősen csökkenthető az illetéktelen belépések száma és jelentősen növelhető a diákok, valamint az iskola eszközeinek biztonsága.

A be- és kilépéseket a rendszer folyamatosan naplózza, amit a megfelelő jogosultsággal rendelkező, regisztrált felhasználók – így például a diákok esetében a szülők – akár interneten keresztül bármikor lekérdezhetnek. Igény esetén a szülő SMS-t is kaphat gyermeke iskolába érkezéséről, valamint arról, ha elhagyja az iskolát [1] . A rendszerhez tartozik egy információs LCD kijelző is, amely üdvözli az iskolába belépőket, és az iskola által szerkesztett közérdekű üzenetek is megjelenhetnek rajta.

Az Integrált Iskolai Beléptetőrendszerrel egy olyan országosan egyedülálló fejlesztés jött létre, amely egyszerre szolgálja a gyerekek biztonságát, segítheti az oktatást, továbbá költséghatékony megoldásokat nyújthat az iskolai adminisztráció terén is.

A rendszer előnyei:

  • Nagyban növeli az iskola biztonságát (forgóvillás beléptető rendszer, mágneszáras terembeléptetés, csengetési rendkezelés
  • Folyamatos kapcsolattartásra, interakcióra ad lehetőséget az iskolai élet összes szereplője között (gyermek, szülő, tanár stb.
  • Megkönnyíti az iskolai adminisztrációt, folyamatos információszolgáltatásra ad lehetőséget.
  • Lehetőség van a már meglevő rendszerekkel történő integrációra.
  • A rendszer egyszerűbb adatszolgáltatást tesz lehetővé: alapvetően alkalmas az OSAP és az oktatásügyért felelős tárca felé történő adatszolgáltatás online úton történő, automatikus teljesítésére.
  • NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) diákigazolványok integrációja
  • NFC Mobil technológia használata

Az Integrált Iskolai Beléptetőrendszer a T-City program keretében kifejlesztett Intelligens Közösségi Kártyarendszerre épül. Bevezethető önálló termékként, vagy a Közösségi Kártyarendszerrel együtt, annak moduljaként.

  • Az RFID technológiáról:

[1] a naplózott adatokat Magyar Telekom Nyrt. a teszt célján kívül másra nem használja fel

Kapcsolat

Kérdése van?
Bővebb információ a T-City
és a HomeLab projektekről:

Magyar Telekom Nyrt.

Levelezési cím:
1541 Budapest

Telefon:
(36) 30 443 4619

E-mail:
Írjon nekünk!

kapcsolódó linkek

Szolnok Megyei Jogú Város