Innovációs díjat nyert a Jászkun Volán a T-City Szolnok Városkártyával

A T-City Városkártya Szolnok város közösségi közlekedésben való alkalmazásáért a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottsága és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara innovációs díjat adományozott a Jászkun Volán Zrt.-nek. A Városkártya a Magyar Telekom T-City programjának keretében, Szolnok várossal való szoros együttműködésben, valamint a Netlock Kft. fejlesztésében került bevezetésre idén májusban.

Gágyor Imre, a Jászkun Volán Zrt. üzletág igazgatója elmondta: „A díjat egy több éve tartó, a városi személyszállítási tevékenység egészére kiterjedő innovációs folyamat egyik nagyon fontos elemének fejlesztésében való sikeres szerepléséért nyerte el a Jászkun Volán. Érdemes kiemelni, hogy a piaci térnyerés és a jobb minőség érdekében az önkormányzat és a vállalkozások egyfajta klasztert kialakítva együtt, összehangoltan, szervezetten és profin fellépve voltak képesek saját tudásuk ’tőkésítésére’. A városkártya alkalmazásával többet fogunk tudni az utasok utazási szokásairól, ami segíti majd az igények jobb kielégítését. A szolgáltatásunk színvonala jelentősen emelkedik, javul az elérhetősége, valamint a városkártyával megtettük az első és nem kis lépést az elektronikus menetjegy- és bérletrendszer irányába.”

A T-City Szolnok Városkártyát Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Telekom, a Jászkun Volán Zrt. és a NetLock Kft. a Telekom T-City programja keretében alakította ki. A városkártya próbaüzeme 2011. május 1-jével indult. A tesztelésben részt vevő szolnoki polgárok egy intelligens kártyát kapnak, amely a CityPass rendszer segítségével korszerű, közösségi szolgáltatások igénybevételét teszi lehetővé. Pukler Gábor, a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési igazgatója elmondta: „A díj megerősítést jelent abban, hogy jó irányba haladunk fejlesztéseinkkel. Folyamatosan dolgozunk a Városkártya fejlesztésén, új felhasználási lehetőségek kialakításán. Reményeink szerint lesznek még kiemelkedő innovációs kezdeményezések Szolnok város és a Telekom hosszú távú fejlesztési együttműködése során, a T-City program keretében.”

A városkártyát a közösségi közlekedésben elsőként a Jászkun Volán Közlekedési Zrt. állította használatba, mint alkalmazott innovációt. A városkártya egyik fontos funkciója az elektronikus közösségi közlekedési rendszer. A kártyán vagy az azt helyettesítő mobilkészülékeken (NFC-képes mobiltelefonokon) egyidejűleg több díjtermék – bérlet, és jegy is – lehet együttesen, amelyek megvásárolhatók a központi pénztárban, webshopban (szolnok.citypass.hu), vagy jövő évtől akár mobiltelefon segítségével. A járműre való felszálláskor a bankkártya méretű kártyát kell érvényesíteni a speciális leolvasónál. Így az utasok sorban állás nélkül, gyorsan és kényelmesen használhatják a közösségi közlekedési szolgáltatásokat, az üzemeltető pedig pontos forgalmi információkat kaphat.

A CityPass közösségi kártyarendszer lehetővé teszi, hogy egyetlen biztonságos intelligens kártya tároljon olyan érzékeny adatokat, melyek azonosítási, közlekedési, kereskedelmi, pénzügyi, közigazgatási, oktatási vagy akár szociális szolgáltatások elektronikus igénybevételéhez szükségesek.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a CityPass közösségi kártyarendszer fejlesztőjeként hozzájárulhattunk az első hazai – közlekedési próbaüzemet is magában foglaló – komplex szolgáltatásokat nyújtó városkártya rendszer sikereihez” – emelte ki Rózsahegyi Zsolt, a NetLock Kft. ügyvezetője. „A kártyarendszer fejlesztésénél az egyik legfontosabb szempont a biztonság volt. Éppen ezért a multifunkciós kártyákat digitális aláírással megtámogatott védelemmel láttuk el, ami lehetetlenné teszi a visszaéléseket. Emellett arra is hangsúlyt fektettünk, hogy széles körben felhasználhatóak legyenek a kártyák.”

A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottsága (MTA DAB), a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Innova Észak-Alföldi Regionális Ügynökség idén 15. alkalommal hirdette meg az Észak-Alföldi Innovációs Díj pályázatot az innovatív technológiában, termékfejlesztésben kiemelkedő vállalkozások számára. A pályázat célja, hogy erkölcsi és szakmai elismerésben részesítse az Észak-Alföldön kiemelkedő eredménnyel járó innovációs tevékenységet. Az elbírálás főbb szempontjai a kutatás-fejlesztés során létrejövő társadalmi- és tudományos eredmények hasznosulása, az újszerűség, a társadalmi hasznosság voltak. Az MTA DAB székházban tartott díjátadóra a Magyar Tudomány Napján, november 7-én került sor.

Kapcsolat

Kérdése van?
Bővebb információ a T-City
és a HomeLab projektekről:

Magyar Telekom Nyrt.

Levelezési cím:
1541 Budapest

Telefon:
(36) 30 443 4619

E-mail:
Írjon nekünk!