A Telekom és a sport

A sikerhez a te hangodra is szükség van

Klubok és sportolók támogatása mellett a szurkolókra is odafigyelünk. Megoldásainkkal és jelenlétünkkel az ő kitartásukat is szeretnénk segíteni.

Telekom Vivicittá

1984-ben, Olaszországban indult a Vivicittá - éljen a város, szeresd a várost! elnevezésű futóverseny, melynek 1997-től a Matáv, később utódja, a Telekom a névadója.

Magyar Úszó Szövetség

Több mint százéves történtével a Magyar Úszószövetség az egyik legrégebbi magyar sportszövetség. Feladatai túlmutatnak a hazai bajnokságok szervezésén, hiszen ez a szervezet fogja össze az úszósportban részt vevő klubokat, versenyzőiket, edzőiket.

FTC utánpótlás

Az 1899-ben alapított Ferencvárosi Torna Club nemcsak az egyik legpatinásabb a magyar labdarúgó csapatok közül, hanem a legeredményesebb is. Sikereinek záloga a múltban és a jelenben is az erős utánpótlás-nevelés, az onnan kikerülő tehetségek beépítése a felnőtt csapatba.

Magyar Olimpiai Bizottság

A Telekom a telekommunikációs szolgáltatásai széles tárházát felvonultatva Platina fokozatú támogatóként segíti a megújult MOB céljainak megvalósulását és a Rio de Janeiró-i olimpiai játékok leendő szereplőinek a felkészülését.

Telekom Veszprém Férfi kézilabdacsapat

A Telekom a veszprémi kézilabdacsapat kiemelt és leghűségesebb támogatójaként a pénzügyi hozzájárulás mellett telekommunikációs eszközökkel és szolgáltatásokkal segíti a csapat sikeres felkészülését a hazai és nemzetközi meccsekre.