Jótékonysági koncert a Concerto Budapest és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fellépésével a MÜPA-ban

A Concerto Budapest Keller András vezetésével, a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével és a Magyar Telekom támogatásával jótékonysági koncertet szervez az árvíz károsultjainak megsegítésére, június 22-én este 20.00 órától a Művészetek Palotájában.

A Magyar Fantázia címet viselő komolyzenei koncert teljes nettó bevételét a rászorulóknak ajánlják fel a művészek. A koncerten igazi zenei csemegéket hallhatunk, olyan neves vendégfellépőkkel, mint Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok, vagy a Muzsikás együttes.

Koncertjegyek vásárlásával nem csak egyedülálló zenei élményben lehet része, de csatlakozhat a Magyar Telekom és a magyar művészek példamutató társadalmi összefogásához is. A jegyeket a Concerto Budapest weboldalán lehet megvásárolni és ugyanitt ismerheti meg a részletes koncertprogramot is.

A befolyó összeg az árvíz sújtotta területekre a Magyar Vöröskereszt segítségével jut el, amely szervezet a 1749-es segélyvonalra befolyó adományok szétosztásában, valamint a Magyar Telekom által felajánlott 60 millió forint és 200 darab Dominó kártyás készülék eljuttatásában is közreműködik.

A koncert részletes programja

Magyar Dudások: Felvidéki dudazene
Berecz András: Mottó
Kodály Zoltán: Háry János szvit – intermezzo – Concerto Budapest

Balogh Kálmán: Fantázia és verbunk cimbalomra
Liszt: Magyar Fantázia – Zongorán közreműködik: Jandó Jenő és Concerto Budapest

Kalotaszegi legényes, Hajnali nóta, Lassú csárdás és szapora
Előadja: Muszka György Bene és Ilonka, Berecz András és a Muzsikás

Weiner Leó: Divertimento – Concerto Budapest

Moldvai ballada – Petrás Mária
Bartók: Román népi táncok – a Muzsikás és a Concerto Budapest előadásában
Vezényel: Keller András

szünet

Beethoven: IX. szimfónia – Nemzeti Filharmonikusok, Concerto Budapest és a Nemzeti Énekkar előadásában
Közreműködik: Szabóki Tünde, Wiedemann Bernadett, Molnár András, Kálmán Péter
Vezényel: Kocsis Zoltán

Ha nem tud részt venni a koncerten, de adományával szívesen segítene a bajba jutottakon, a felajánlott összeget átutalhatja a Magyar Vöröskereszt, az árvízkárosultak megsegítésére létrehozott számlaszámára: 10405004-00026547-00000000.

Együttérzésben, társadalmi szolidaritásban és összefogásban legyünk példamutatóak! Kérjük, csatlakozzon Ön is!


oldal tetejére

Kapcsolat

Helyszín:

Művészetek Palotája
1095 Budapest
Komor Marcell u. 1.

Részvételi díjak:

2.000,- Ft,
3.000,- Ft,
4.000,- Ft,
5.000,- Ft
6.000,- Ft
25.000,- Ft

Jegyvásárlás:

Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar
Budapest, Páva u 12.
online jegyvásárlás

Művészetek palotája
http://www.mupa.hu