Magyar Fantázia - Jótékonysági gálaest

Az árvízkárosultak megsegítésére a Magyar Telekom támogatásával szervezett június 22-ei jótékonysági hangversenyen megtelt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem a Művészetek Palotájában. Mintegy 1100 néző vehetett részt a Concerto Budapest, a Nemzeti Filharmonikusok és a muzsikás Együttes "Magyar Fantázia" című nagyszabású gálaestjén, amelynek teljes nettó bevételét a szervezők a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatják el az árvízkárosultak részére.

A Magyar Telekom által támogatott jótékonysági gálaesten fellépett a Concerto Budapest és a Nemzeti Filharmonikusok, valamint a Muzsikás együttes és a Magyar Dudások olyan neves zeneművészek közreműködésével, mint Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Szabóki Tünde, Wiedemann Bernadett, Molnár András, Kálmán Péter, Petrás Mária, Balogh Kálmán és Berecz András. A koncert műsorán többek között Liszt Magyar fantáziája, Bartók Román népi táncok c. műve, Kodály Háry János szvitje, Weiner Divertimentója és Beethoven IX. szimfóniája hangzott el nagy közönségsikerrel.

A színvonalas műsor egyúttal köszönetnyilvánítás is volt a közönség soraiban ülők részére, akik jegyvásárlásukkal támogatták a kezdeményezést. Az így összegyűlt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el rászorulóknak.

Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a jótékonysági gálaesten elmondott köszöntőjében kiemelte: "A Magyar Telekom mint felelős vállalat minden lehetséges eszközzel megpróbálta segíteni az árvízkárosultakat, és mint felelős munkaadó, minden munkatárs számára lehetőséget biztosított, hogy egyénileg is tegyenek valamit. Az összeállított támogatási csomagunk keretében így az általunk adományozott összegeken és eszközökön túlmenően a jótékonysági hangverseny teljes bevételével és a 1749-es árvízi segélyvonalon érkező adományokkal is támogatni tudjuk az árvízkárosultakat, hiszen sokuknak a semmiből kell újjáépíteniük az életüket. Reméljük, hogy a segítségünkkel ezt sikerül majd megtenniük."

Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója elmondta: "Nagyon örülünk, hogy a jótékonysági hangverseny ekkora siker lett, és hogy ennyi pénzt össze tudtunk gyűjteni a rászorulóknak. Külön köszönöm a zenészeknek, akik felajánlották, hogy eljönnek és zenélnek a jó cél érdekében, és köszönjük a nézőknek is, akik a jegy árával hozzájárultak az est sikeréhez és ahhoz, hogy így együtt segíteni tudjunk. A fő cél az volt, hogy az árvízkárosultak érezzék, nincsenek egyedül, gondolunk rájuk."


oldal tetejére