|
|
http://www.telekom.hu/tarsadalom_es_kornyezet/esemenyek/tedxdanubia_cafe_2011 |
|
|
|
||
|
||
|
|
TEDXDanubia Café 2011 - szeptember 23-án az Urániában A TED, mely 25 éve indult Kaliforniában egy kis, exkluzív és különleges konferenciaként, mára világszerte fogalommá vált. A TED célja, hogy a határokon minden értelemben átívelően, az élet legkülönfélébb területeiről és a világ minden tájáról összegyűjtse a legérdekesebb, legtartalmasabb, leginnovatívabb és leginspiratívabb gondolkodókat és alkotókat, ezáltal olyan intenzív és stimuláló közeget teremtve, ahol a résztvevők egymást és egymás által a világot és önmagukat jobban megismerhetik.A TEDx új fejezetet nyitott a TED életében 2009 során. A TEDx programot, az arra érdemes gondolatok terjesztésének jegyében alakították ki, és a licensz alapú, önálló szervezésben megvalósuló TED-szellemiségű eseményeket fémjelzik vele világszerte. Budapesten első ízben 2010-ben rendeztek TEDx eseményt TEDxDanubia néven. A kezdeményezés mára már három sikeres konferenciát tudhat maga mögött. Az egyre duzzadó érdeklődés okán a hazai szervezők idén szeptemberben a „Kultúrák párbeszéde” című programmal szeptember 23-án újabb kalandra invitálják az intellektuális feltöltődésre vágyó közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházba. Az eseményen 21 előadó osztja majd meg izgalmas gondolatait a hazai TEDx inspiráló közönségével. Többek között a konferencia alkalmából hazalátogat Feldmár András világhírű pszichoterapeuta, továbbá Budapestre érkezik a New York Times parfümkritikusa, Chandler Burr is.
Miért fontos a nap témája, a „Kultúrák párbeszéde”? Ha a határaink átlépése a cél, ha igazi kalandra és valódi felfedezésre vágyunk, akkor át kell kelnünk a kultúrák között húzódó határvonalakon. Valódi, élő kapcsolatot kell teremtenünk másokkal, emberekkel és gondolatokkal, akik és amelyek segíthetnek bennünket abban, hogy másképp vagy más szemszögből lássuk vagy tapasztaljuk meg a világot. A 21. század elején ezen sok tekintetben múlhat fejlődésünk, sikerünk, sőt életminőségünk is.
További információ és részletek a programról a www.tedxdanubia.com oldalon olvashatók.
Tudósítás
a jövőről
TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat
A TEDxDanubia konferenciasorozat főtámogatója, a Magyar Telekom pályázatot hirdet a hazai bloggereknek: tudósítsanak a TEDxDanubia Cafe 2011 konferenciáról, valamint az esemény GreenIT workshopjáról. A három legeredményesebb pályázó élőben közvetíthet az év egyik legizgalmasabb eseményéről.
A pályázó blogger feladata, hogy győzze meg a zsűrit: ő a legalkalmasabb a tudósítói szerepre. A három legeredményesebb pályázó lehetőséget kap arra, hogy élőben tudósítson az év egyik legizgalmasabb konferenciájáról, a TEDx Danubia Cafe 2011-ről.
A pályázat célja,
hogy egyedi tudósítások szülessenek a konferenciáról és azon belül
megrendezésre kerülő GreenIT workshop-ról. A bloggerek a saját blogjaikon kívül
a TEDx csatornáit is felhasználhatják a beszámolóik publikálásához. A győztesek
továbbá exkluzív lehetőséget kapnak arra, hogy bepillantsanak a kulisszák mögé:
a szervezők és az előadó szakmai kiválóságok mellett ők is ott lehetnek az
eseményt megelőző próbanapon. A
felhívásra bárki jelentkezhet, aki pályázati feltételeket teljesíti.
A
pályázati anyagokat az esemény előtti hétfőig (szeptember 19-ig) várják a tblogger@tedxdanubia.com címre.
További információ, pontos pályázat kiírás a kapcsolódó anyagok között találhatóak.