Híd a jövőbe

hozzaad_2009_2_Digitalis_hid_Hid_a_jovobe_1A Magyar Telekom az ország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként évek óta támogatja az információs társadalom erősítését, a digitális írástudás, az internethasználat terjedését segítő kezdeményezéseket. A 2004-ben indított Digitális Híd kezdeményezés keretében külön kistelepülési program működik azzal a céllal, hogy megmutassa a kistelepüléseken élők számára, mi is a világháló, mire használható, hogyan tudja közelebb hozni az internet a földrajzilag egymástól távol élő embereket, és mennyire tud segíteni a hétköznapok problémáinak megoldásában.

Május 29-én Királyegyháza, Nagyharsány és Sellye, május 30-án pedig Kővágószőlős, Máza és Orfű adott otthont a Digitális Híd Festrendezvényeinek. Mindegyik helyszínen a Magyar Telekom Digitális Híd kistelepüléseken program önkéntesei tartottak a világhálót bemutató előadásokat és személyre szabott internetoktatást, amelyeket internetes vetélkedők is kísérték, továbbá Novák Péter vezetésével megrendezték a Kultúrpart tehetségkutató program versenyeit kicsiknek és nagyoknak. A rendezvénysorozat első napjának helyszínein egy újdonságnak számító internetes állásbörze keretében a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ és a Pécsi Regionális Képzési Központ munkatársai bemutatták, milyen munkához jutási és szakképzési lehetőségeket kínál az internet, és tanácsokat adtak a világháló segítségével történő álláskereséshez. Az internetes állásbörze és a munkaügyi tanácsadás szervezésében közreműködött az Internet Terjesztéséért Alapítvány által indított WiFi Falu program is.


oldal tetejére