|
|
http://www.telekom.hu/tarsadalom_es_kornyezet/tarsadalom/hozzaad_program/hozzaad_hirlevel_2009_2/kek_pont |
|
|
|
||
|
||
Drog – kábítószer –
tudatmódosítás. Ha e szavak egymásnak megfelelő tartalmát elemezgetjük, ha
jelentésüket kiterjesztjük, ráébredünk, hogy az életmódot befolyásoló
tényezőket is bátran nevezhetjük drogoknak. Hogy ez vagy más gondolatmenet
befolyásolta a Kék Pont Alapítvány szakembereit, amikor a naponta változó
közoktatási struktúrába belenyúltak, nem tudni, de tény, hogy tevékenységükkel
egyfelől küzdenek a drogokkal szemben, másfelől maguk terjesztik a
tudatmódosítást, elősegítik, hogy a fiatalok ismerjék meg és lássák másként a
világot, tegyék gazdagabbá életüket. Mielőtt felszisszenne bárki is, hogy ez
már agymosás, nézzük meg közelebbről, miről is van szó. Mert – megismerve az
alapítvány munkásságát – ezúttal nem egy sokadik drogprevenciós tevékenységről
van szó.
Hogy miről, arról Barna Erika,
a központ kommunikációs igazgatója beszél.
Az Egészségiskola valójában egy virtuális iskola. Egyfajta alternatív egészségnapként is felfogható. Immáron két tanév alatt futott a program, amelyben középiskolásoknak tartunk négyórás tanítási napot, de egy kicsit másként, más hangvételben, más körülmények között, mint az megszokott. Kihozzuk a diákokat a tanárokkal együtt az iskolából, keresünk egy teret, amely cseppet sem emlékeztet egy klasszikus iskolára. A tanulók négy csoportra osztva négy modulon vesznek részt, rotációs módon, tanáraik nélkül. A modulok mindegyike valamilyen módon az egészség köré építi fel tematikáját.
Az volt az elgondolásunk, amikor ennek az iskolának a megtervezésén töprengtünk, hogy legyen ez más, mint amit addig megszoktunk drogprevenció címén. Egy progresszívebb egészségfelfogást akartunk közvetíteni, ennek érdekében újítottuk meg a tevékenységünket, s kerestünk a megszokott előadásos módszernél izgalmasabbat, oldottabbat, közvetlenebbet. Kezdjünk magával az egészséggel foglalkozni, ami ne a betegség hiányát vagy nemlétét jelentse! Terjesszük ki ezt a fogalmat amennyire csak lehet, holisztikus értelemben! Úgy gondoljuk, hogy az egészséges ember békében van nemcsak önmagával, de a világgal is, amelyben él, ismeretei vannak róla, és tesz is annak érdekében, hogy ez az egyensúly fennmaradjon, de legalábbis jobb legyen. Az Egészségiskola alapértékei a tudatosság, a hasznosság és a mértékletesség, amelyek mind a világhoz való egészséges alkalmazkodásunkat szolgálják.
A drogkérdést nem kezelhetjük függetlenül a gazdasági, társadalmi, kulturális klímától. A hétköznapi tudatmódosítással foglalkozó modul csak egy a sok közül, amely a Tulajdon tudatom nevet kapta. Ne direktben a szerhasználatról szóljunk, hanem induljunk ki abból, hogy a tudatmódosítás is életünk mindennapi része. Az ily módon kontextusba helyezet drogozás – vagy nevezzük tudatmódosításnak – már nem a szerint tesz különbséget a különféle függőségek között, hogy legálisak-e vagy sem, mert elfogadjuk, hogy a különféle szenvedélyforrások, mint az alkohol, a vásárlás, a számítógép, a szex, mind örömforrások lehetnek, ha mértékletesen élünk velük, és könnyen függőséghez vezethetnek, ha mértéktelenül.
Egy másik fontos téma a fenntartható fejlődés, a klímavédelem, de beszélgetünk például az Élhető városról is. Ebben a modulban azt vizsgáljuk, miként tudjuk használni közösségi tereinket, a Dunát, a parkokat, hogy vajon mennyire férünk hozzájuk mi, akik a nagyvárosban élünk.
A Menekülő ember modulban arra vagyunk kíváncsiak, vajon mennyire vagyunk befogadóak, nyitottak a bevándorlókkal szemben. Ismert az a felmérés a közelmúltból, amely szerint soha ennyire nem volt elutasító a magyar lakosság a migránsokkal szemben, mint manapság, ami a diákok között is érzékelhető, akik számára sajnos rossz minta a felnőttek attitűdje.
Mint civil szervezet hatalmas előnyben vagyunk a hagyományos egészségügyi, szociális és oktatási intézményekkel szemben, hisz sokkal rugalmasabban, gyorsabban tudunk reagálni az aktuális, a levegőben lévő kérdésekre. Rövid idő alatt elkészítjük a modulfilmünket, mely az órák kísérőanyaga, kidolgozzuk a tematikát, s felkínáljuk a középiskoláknak. Vannak iskolák, amelyek már maguk választanak a moduljaink közül, szelektálnak, mire kíváncsiak, melyikkel szeretnék a diákjaikat megismertetni. Mivel filozófiánk lényege az alkalmazkodás, a befogadás szabadsága, ez ellen nem tiltakozunk, nem ragaszkodunk egy kőbe vésett tanrendhez. Elfogadjuk, hogy ők már valamilyen témát jobban ismernek, más érdekli őket. Az alapértékrendszer úgyis beszivárog, bármelyik modult választják. Az órák végeztével a gyerekek a munkatársainktól tovább érdeklődhetnek, gyakran alakul ki beszélgetés köztünk, s ekkor érzékeljük, hogy van-e valamilyen speciális problémájuk, vagy valamelyik téma a szokásosnál jobban izgatja, érinti-e őket. Ha olyasmit érzékelünk, amiről érdemes konzultálnunk a tanáraikkal, megtesszük, de mi csak tendenciákat jelzünk, soha nem említünk konkrét neveket vagy helyzeteket, mert nem élhetünk vissza a diákok bizalmával, együttműködésre törekszünk velük és a tanárokkal is. A tanároknak is tartunk a modulok alatt rendhagyó foglalkozást, az ún. Egészséges tanáriban van mód arra, hogy akár személyesebb ügyek is előjöjjenek. Azt pedig mindig felajánljuk, hogy aki úgy érzi, segítséget kérne, akár diák, akár felnőtt, felkereshet minket az ambulanciánkon. Kettő is van, az egyik a kilencedik, a másik a harmadik kerületben. Nem lehet célunk a fülön csípés vagy a leleplezés.
Extrém probléma?
Talán az, amit szinte minden iskola jelez, hogy az alkohol kezd egyre nagyobb problémává válni. Ez hétköznapi és mértéktelen alkoholfogyasztást jelent, s azt tapasztaljuk, hogy minden iskolatípusban elterjedt. Ma már jóval nagyobb problémát jelent az alkohol, mint az illegális drogok fogyasztása. Másik negatív jelenség a kisebbségekkel tapasztalható intolerancia. Mikor a migrációs témát járjuk körbe, jól látszik, hogy a gyerekek mennyire a felnőttek véleményét tükrözik, milyen egyértelműen teszik magukévá a sokat hallott sztereotípiákat. A bűnbakképzés már az ő mindennapjaiknak is része, az ő gondolkozásukba is kezd beszivárogni.
Az iskola az életre készít fel – mondják általában –, és a kék pontosok tapasztalnak igazán jó példákat is.
A kilencedik kerületi Közgazdasági Politechnikum diákjai feltűnően nyitottak, együttműködők voltak, véleményük volt a kérdésekről, és kreatívak voltak. A fennálló normák mellett jó hozzáállással kezelik a tanárok a gyerekeket, élmény volt a velük való munka. Hogy miért hívtak minket? Ez egy nyitott suli, érdeklődőek, ennyi az egész.
Mire fordítják a pályázaton megnyert pénzt?
A tanárainkat fizetjük, a multimédiás eszköztárat fejlesztjük, és új modulokat dolgozunk ki belőle. Sajnos az Egészségiskola javarészt Budapesten működik, mert egyelőre nincs kapacitásunk arra, hogy vidékre is utaztassuk a stábot. Pedig lenne rá igény, egyre több iskola keres meg minket, egyre szélesebb körben ismerik meg munkánkat.
Jövő?
A modulokat folyamatosan újraírjuk, és újakat szerkesztünk. A közeli jövőben szeretnénk elindítani a Pénzen vett világ nevet viselő modult. A gyerekek oldaláról jött a kezdeményezés. A négyórás foglalkozás végén a résztvevők kitöltenek egy kérdőívet. Egyfelől a tanáraink munkáját értékelik, a modulokról szólnak, másfelől pedig megírhatják nekünk, hogy mi érdekelné őket az elkövetkezőkben. Egy másik tervezett modul a Bűnös ütemek, amely a pesti underground hiphopkultúráról szól majd. A nálunk is népszerű műfajt dalokban, szövegekben, öltözködésben igen komoly társadalomkritika jellemzi, amely nagyon közel áll a kamaszok lázadó attitűdjéhez.