|
|
http://www.telekom.hu/tarsadalom_es_kornyezet/tarsadalom/hozzaad_program/hozzaad_hirlevel_2009_2/randevu_a_folddel |
|
|
|
||
|
||
Június 5-én, a környezetvédelmi világnapon a Magyar Telekom a Kultúrpart.hu-val és a Forum Home Entertainmenttel közösen ingyenes program keretében mutatta be Luc Besson és Yann-Arthus Betrand közös produkcióját, a Home (Otthonunk) című filmet.
A világhírű páros alkotását a Millenáris Parkban láthatta
a közönség, a világ több nagyvárosával azonos időpontban. A „Randevú a Földdel”
rendezvény az egyetlen olyan közösségi megmozdulás Magyarországon, ahol
virtuálisan összekapcsolódhatunk a világ más pontjaival a premier alkalmából. A
film lélegzetelállító felvételekkel tárta elénk bolygónk csodáit, de
figyelmeztetett is, hogy jelenlegi életmódunkat folytatva ezek a gyönyörű
helyek és élőlények szép folyamatosan el fognak tűnni. Reméljük, hogy a filmet
látva sokan elgondolkodtak, hogy vajon hová is tartunk.
Nagy volt az érdeklődés a kísérőprogramok iránt is, de ez talán nem is csoda a felhozatalt elnézve. Az érdeklődők neves színművészek tolmácsolásában, gitáros aláfestéssel Kukorelly Endre, Varró Dániel és Tóth Krisztina klímaverseivel ismerkedhettek, majd ezt követően az 1993-ban a világ legjobb szájharmonika-játékosa címmel kitüntetett Ferenczi György is színpadra lépett. A film vetítése előtt útjára indult a fenntarthatósági nap óriás Föld-labdája – egy három méter átmérőjű, a Földet mintázó labda –, amely óriási sikert aratott. A résztvevőket arra kértük, hogy néhány perc erejéig ők is járuljanak hozzá a fenntarthatósághoz azzal, hogy a labdát nem engedik leesni. Hogy a lelkes közönségnek hogyan sikerült fenntartania a világot néhány percre, megnézhetik erről készült videónkon.
A különleges Föld-labda a fenntarthatósághoz kapcsolódó eseményeken újra és újra fel fog bukkanni.
Az estén a randevúk fontos kelléke, a virág sem maradhatott el. A látogatók, akik egy cserepes növényt hoztak a találkozóra, a film után egyszerre nyújthatták át annak a személynek, akitől azt várták, ne csak emlékezzen erre az estére, de gondozza is annak emlékét.