Amihez hozzáadunk...

A 2009/III. kuratóriumi ülés eredményei

„A Magyar Telekom Hozzáad” program 2009. szeptemberi kuratóriumi ülésének eredményeképpen 8 313 550 forint talált gazdára.

  • Az „Érted is!” Szülői Egyesület a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Egyesület 200 000 forint adományt kapott, amelyből tájékoztató hétvégéket szervezhet – orvosok, dietetikusok, pszichológusok és más előadók részvételével – a daganatos gyermekek szüleinek.
  • Az Örökmozgó Komplex Mozgásfejlesztő Alapítvány 250 000 forint támogatásban részesült, amelyet a mentális és fizikális fejlődésükben akadályozott gyerekek fejlesztőtáborának megszervezésére fordíthat.
  • A Nemzetközi Pető András Közalapítvány 2 400 000 forintot kapott. Az alapítvány az elnyert összegből a mozgássérült gyermekek számára tavaly indított adaptív evezésprogram folytatását tervezheti.
  • A Cukorbetegek Egri Egyesülete 1 145 000 forint támogatáshoz jutott. Az egyesület célja, hogy az adományból Diabetes Egészségügyi Tanácsadói Centrum és Diabetes Gyermek- és Ifjúsági Tagozatot hozzon létre a cukorbetegek képzésére, valamint a betegség korai kiszűrésére, szövődményeinek megelőzésére.
  • Az Együtt a Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány 1 100 000 forint adományban részesült, amelyből két darab interaktív táblát vásárolhat a sérült gyermekek általános iskolai oktatásának megkönnyítésére.
  • A Dyslexiás Gyermekekért Tolnában Egyesület 18 550 forinthoz jutott, amelyből Lexmark E120 típusú nyomtatót és Kingstone pendrive-ot kíván vásárolni.
  • A Kórházpedagógusok Egyesülete 200 000 forintos támogatásban részesült. Az Egyesület iskolalátogató programok keretében segíti a beteg gyerekek beilleszkedését, a támogatás összegét így terápiás csoportok beindítására, folytatására kívánja fordítani. 
  • A Gyermekeinkért Alapítvány 3 000 000 forint adományt kapott, hogy a Debreceni Egyetem EOC Gyermekgyógyászati Intézet Sürgősségi betegellátó osztályát informatikai rendszerrel és műszerekkel láthassa el.

A kuratóriumi ülésen sor került a kuratóriumi tagok által legjobbnak értékelt hét civil stratégiai partnerségi pályázat prezentációjára. A kuratórium a prezentációk értékelése után egy nyertes szervezetet hirdetett, a Kék Pont Drogkonzultációs és Drogambulancia Alapítványt. A kuratórium arról is határozott, hogy újra meghirdeti a pályázatot.  
A stratégiai partnerségi pályázati kiírás második körének beadási határideje: 2009. november 6.


oldal tetejére