Jótékonyságból jeles

2009 év végén negyedik alkalommal talált gazdára a Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó díj. A Magyar Adományozói Fórum idén is a Magyar Telekomnak ítélte a legtöbb adományt nyújtó nagyvállalat díját.   

hozzaad_2010_1_uzleti_adomanyozo_dijA Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó díj – amelyet a Magyar Adományozói Fórum első alkalommal 2006-ban osztott ki – célja, hogy a vállalatok adományozói tevékenységének bemutatásával, elismerésével és széles körben történő publikálásával hozzájáruljon az üzleti szektor társadalmi szerepvállalásának erősítéséhez. A cégek egy kérdőív kitöltésével vehettek részt a felmérésben, így a zsűri a több kategóriában pályázó cégek adományozási tevékenységét objektív számadatok alapján mérlegelhette. Az elismerés odaítélésének alapja az egyes cégek által az elmúlt évben adományozásra fordított összeg, illetve több kategóriában ezen összegek nyilvános üzleti adatokkal való összehasonlítása és arányosítása.

A Magyar Telekom 2008-ban összesen 1 094 187 392 forintot költött adományozásra, s ezzel a nagyvállalatok kategóriában idén már harmadszor nyerte el az összértékben a legtöbb adományt nyújtó nagyvállalat címét, s jutott főszerephez a díjátadó ünnepségen.


oldal tetejére

Kapcsolódó linkek

Magyar Adományozói Fórum