|
|
http://www.telekom.hu/tarsadalom_es_kornyezet/tarsadalom/hozzaad_program/hozzaad_hirlevel_2010_2/gyereksziget |
|
|
|
||
|
||
Sok olyan gyerek és szülő van, akinek számára a T-Home Gyereksziget kezdete jelenti a nyár ígéretét. És akadnak olyanok is szép számmal, akik a sziget jótékony látogatóinak köszönhetően vehetik kézbe legújabb játékukat. Idén rekordmennyiségű, fél tonna játékkal telt meg a szigeten elhelyezett gyűjtőláda.
Bár a meteorológusok ígérgették, hogy hétvégére jó idő lesz, a szülők, akiknek szombat-vasárnapra kellett programot szervezni, még pénteken is kétkedve pillantottak az égre. Ráadásul a jó idő önmagában még nem garancia, hiszen tudni lehetett, hogy árhullám közelít a Dunán. Ilyen előjelek után – amikor a szülő nem mondhat más a gyerekének, mint hogy majd meglátjuk, fiam/lányom –, égi csoda, különleges esemény volt a madárcsicsergős, napsütéses szombat reggel és az azt követő egész hétvége, ami lehetővé tette, hogy a T-Home Gyereksziget, azon belül is a T-Home Televáros megnyissa kapuit.
A játékok és az ugrálóvárak egy része ismerősként köszöntötte a kicsiket, de mint minden évben, idén is voltak újdonságok a magenta körletben. A hoszteszek állatjelmezben fogadták az apróságokat, akik magától értetődő természetességgel fogadták, hogy ilyen-olyan nénik helyett Misi mókus, Kukori, Frédi elefánt és Mackó segít nekik. Nagy sikere volt a gyönyörű régi tűzoltóautónak. „Pont olyan, mint a mesékben, csak igazi!” A baba-mama pihenőnél jót szusszanhattak az apukák is, akik nem is olyan sokára inkább a Tv-klub táján kezdtek sündörögni, hogy a futball-világbajnokság meccseit digitális minőségben nézhessék, amíg a gyerek elmerül a játéközönben.
A Televárostól csak egy ugrásnyira épült fel a T-Home nagyszínpada, ahol minden hétvégére talált – a gyerek érdekeit is szem előtt tartva – programot a szülő. Fellépett a Makám, Gryllus Vilmos és Halász Judittól Szalóki Ágiig sok-sok kitűnő fellépő.
A gyerekek nagyon élvezték a Ki mit tud?-ot is, ahol kedvesen megmutathatták, bájosan elszavalhatták, meghatóan vagy éppen vagányul elénekelhették azt, amit az elmúlt évben megtanultak. Persze, ahogy ezt a korábbi esztendőkben megszokhattuk, nem állt meg az élet Televáros határában, hiszen a részt vállaló partnerek is igyekeztek kitenni magukért: kézművesek, drámapedagógusok, vásári mutatványosok és más mulattatók minden fajtája képviseltette magát. Elmaradhatatlan szereplőként idén is jelen voltak azok a szervezetek, amelyek játszva tanítva ismertették meg a kicsiket a „társadalmi felelősségvállalás” szigorú fogalma mögött rejtőző valósággal, legyen az a fogyatékkal élők élete vagy egy-egy aprócska lépés a környezettudatosság felé.
Sokan voltak, akik elhozták megunt, de még jó állapotú játékaikat a T-Home Gyereksziget bejáratánál felállított üvegfalú gyűjtőhelyre, és akadtak olyanok is, akik vasárnap pótolták azt, amiről szombaton megfeledkeztek, hiszen a gyerekek még tudják, hogy adni jó.
A T-Home jótékonysági akciójának keretében a Gyereksziget négy hétvégéje alatt 500 kilogramm gyerekjáték érkezett a szigeten elhelyezett játékgyűjtőbe, ötször annyi, mint tavaly. Az 53 zsáknyi összegyűjtött játékot a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) adományportálján kiírt pályázat nyertesei kapták: a Derűs Gyermekkor Alapítvány, a Homoki Diákotthon Fiatal Dolgozóinak Egyesülete a Sérült Gyermekekért, az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete.
- A szervezetek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy olyan egyesületeket, alapítványokat válasszunk, amelyek kifejezetten hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak. Nekik sokszor még kapacitásuk sincs az adománygyűjtésre – mondta Kökény Dalma, a NIOK projektmenedzsere. – Hajlamosak vagyunk kampányszerűen segíteni, és csak az ünnepek közeledtével jót tenni. A Gyereksziget négy hétvégéje megmutatta, hogy van kivétel, és a kicsik ünnep nélkül is le tudnak mondani egy maciról vagy legóról más, rászoruló gyerekek javára!
A T-Home jóvoltából az SOS Gyermekfaluk lakói közül sokan idén is ellátogathattak a Hajógyári-szigetre. Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának 150 pártfogoltja Kecskemétről, Kőszegről és Battonyáról Budapestre utazhatott Budapestre és egy egész napot tölthetett az eseményen.
A Gyereksziget – idén is – azért volt jó, mert gyerek és szülő nemcsak közösen töltötte az időt, hanem közben úgy tanult a világról, hogy szinte észre sem vette, hogy mire megy ki a játék.