Futófieszta részvételi rekorddal

hozzaad_10_2_vivicitta_1Ha április, akkor Vivicittá! 1986-ban rendezték meg az első városvédő futást Budapesten, és idén vasárnap 25. alkalommal került sor az immár jó ideje a Magyar Telekom támogatásával zajló versenyre. A T-Home Vivicittán ismét megdőlt a részvételi rekord: 12 400 sportember teljesítette valamelyik távot vagy akár többet is.
A jubileumi, 25. T-Home Vivicittá városvédő futást félig felhős, félig napos ég, kellemes hőmérséklet, azaz ragyogó futóidő fogadta.

Elsőként a 6,4 km-es Midicittá mezőnye rajtolt, miután Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó elindította a futamot. Ott volt a futók között a pekingi ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert női kajak négyes két másik tagja, Kozák Danuta és Szabó Gabriella, valamint a szám „örökös” résztvevője, Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója is.

– Jólesett a futás, és bár menetközben egyszer kellett egy kis szünetet tartanom, jobb időt értem el, mint tavaly – magyarázta kipirult arccal. – Úgy volt, hogy az egyik gyermekem is fut velem, de tegnap megsérült gördeszkázás közben, ezért csak kívülről drukkolt nekem.

Cégünk első emberének az eredményhirdetéskor is volt dolga: ő adta át a díjakat a női versenyben.

A következő futam, a Minicittá indulói Horváth Gábor olimpiai bajnok kajakozó jelzésére kezdték meg a 3,5 km-es versenyt. Mintegy százötven olyan gyerek is volt köztük, aki számára egészen biztosan egy életre emlékezetes nap lesz 2010. április 18. A battonyai, a kecskeméti és a kőszegi SOS-Gyermekfalu lakói a T-Home jóvoltából állhattak rajthoz a versenyen. Kezükben egy-egy fehér luftballon jelezte, hogy merre járnak. Velük futott Barabás Éva tv-riporter, az SOS-Gyermekfalu jószolgálati nagykövete is.

– Az SOS-Gyermekfalu gondozásában felnövekvő 150 gyermek nevében szeretnénk megköszönni, hogy a 25. T-Home Vivicittá Városvédő Futás nagyszerű hangulatát több mint száz gyermek átélhette, hogy az ország távoli csücskeiben, Battonyán, Szegeden, Kőszegen, Sén, Lajosmizsén, Kecskeméten élő, szüleiket nélkülözni kényszerülő gyermekek a tavaszi futófesztivál részesei lehettek. A jubileumi futást nem fogják egyhamar elfelejteni, már a rendezvény alatt jelezték, ide jövőre is szeretnének eljönni – tolmácsolta a gyerekek köszönetét Garai Valéria, az SOS-Gyermekfalu munkatársa.
A gyermekek találkozhattak vállalati támogatóikkal is, sőt együtt futhattak velük; láthatták, hogy milyen sokan viselték mosolyogva, büszkén az SOS-Gyermekfalu matricáját és futottak a támogatói léggömbbel.

hozzaad_10_2_vivicitta_2

Nem sokkal azután, hogy végigfutotta a 6,4 km-t, ismét nekivágott a Városliget utcáinak Liptay Gabriella, az Integrált marketingkommunikációs ágazat vezetője, hogy teljesítse a Minicittát is. Az újabb célba érkezés után önkritikusan értékelte a történteket.

– Mostanában ritkábban futok, és ez meg is látszott – mesélte. – Az első versenyen három kilométerig minden rendben volt, majd utána végig mélyponton voltam, de eszembe se jutott, hogy kiszálljak. A rövidebb távon szerencsésen végigmentem.

Neki is jutott feladat a díjkiosztón: ő adta át a júniusi T-Home Gyerekszigetre szóló meghívót az SOS-Gyermekfalut képviselő Barabás Évának.

A futók maguk is támogathatták a nemes ügyet. A nevezési csomagban mindenki kapott egy csekket, és tetszés szerinti összeggel járulhatott hozzá a gyerekek neveléséhez, oktatásához.

A Minicittá legjobbjainak Cseh László háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó adta át a jutalmakat. A legtöbb diákot megmozgató iskolák versenyében hagyományosan a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium győzött, ezúttal 578-an képviselték a józsefvárosi intézményt. A Fazekas mellett a budakalászi Szent István-telepi és a turai általános iskola kapta a T-Home által felajánlott 100-100 ezer forintos sportszervásárlási utalványt.

Azokra is gondoltak a szervezők, akik nem akartak futni, vagy nem ennyit. A családok hétszáz méteres pályán futhattak együtt, illetve 3,5 km-t gyalogolhattak a Ligetben.

Időközben már a 12 km-es Vivicittára készülőket igyekezett minél jobb kedvre deríteni Péter Attila, a magyarországi szabadidősport-rendezvények állandó szpíkere. Cseh László „ellőtte” a 25. Vivicittát, és az elöl haladó T-Home-os szervizkocsiban elhelyezett GPS-készülék jóvoltából az óriáskivetítőn végig követni lehetett, hol járnak a leggyorsabbak. A t-home.hu és a futanet.hu oldalon élő webközvetítés volt, a rajt-cél területén lévő kamerák képeit láthatták az internetezők.

hozzaad_10_2_vivicitta_4

Az élboly már visszatért a Városligetbe, amikor Kocsis Árpád, a rendező Budapest Sportiroda vezetője tényként közölte azt, amit másfél órája még csak sejtett: újból megdőlt a részvételi rekord, 12 400 sportember teljesítette valamelyik távot.

– Huszonnégy éve ezerhétszázan indultak, akkor még csak egyetlen versenyszám volt – emlékezett. – Azóta folyamatosan bővült a Vivicittá kínálata, és összesen százharmincötezer rajtszámot adtunk ki. Névadó szponzorunk, a Magyar Telekom dolgozói közül most közel négyszázan vállalkoztak a futásra, ők piros rajtszámmal futnak. Remélem, hogy a cég továbbra is velünk lesz, úgy vélem, ez a verseny méltó a csúcsszínvonalat jelentő T-Home név viselésére.

A 25. T-Home Vivicittá végén Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója volt az egyik legboldogabb ember.

– Ennyi mosolygó arcot egyszerre sosem lehet látni Budapesten, csak a T-Home Vivicittá idején – mondta. – Kollégáim nevében is mondhatom, szponzorként büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a nagyszerű eseménynek, és bízom benne, ez még hosszú ideig így lesz.

hozzaad_10_2_vivicitta_5


oldal tetejére

Kapcsolódó tartalmak

T-Home honlap

Futanet