Gépterembérlés - kolokáció

kolokacio-fejlec-774x249

Nagyvállalatoknak és dinamikusan növekvő vállalkozásoknak ajánlott, mivel

  • Adatparkjainkban egyetlen rackszekrényt vagy akár önálló helyiséget is bérelhet.
  • a bérelt terület mérete a vállalkozás bővülésével rugalmasan változtatható.
  • tőlünk teljesen felszerelt irodákat is igényelhet.

Önnek is megérheti, mert

  • a szerver biztonságáért és a működtetéséhez szükséges infrastruktúráért a Telekom felel: szerződésben garantáljuk annak folyamatos áramellátását, hűtését, szerverbérlet esetén a szervízelést és a magas szintű védelmet.
  • az adatok megfelelő internetkapcsolat esetén bárhonnan elérhetővé válnak: nemcsak az irodából, de otthonról, egy külső megbeszélésről is hozzáférhet a céges fájlokhoz.
  • költséget takaríthat meg és csökkentheti az üzemeltetési költségeket is: azzal, hogy szerverét egy adatközpontban helyezi el, megosztja a szerverüzemeltetés rezsiköltségeit, csökkentheti telephelyének áramköltségét, a hűtéssel, őrzéssel járó díjakat.
  • extrém működési biztonságot garantálunk; az ügyfél telephelyén bekövetkező havária helyzetek – tűz, árvíz, csőtörés, betörés, áramkimaradás, egyéb – nem érintik a céges adatokat, azok nem sérülhetnek, nem károsodhatnak, és a céges informatika is folyamatosan működik.

A Gépterembérlés – kolokáció keretében választható szolgáltatások

Rack alapú kolokáció

Rackszekrényeit közös kolokációs területen, ellenőrzött környezetben helyezheti el.

Dedikált elhelyezés - ráccsal elkerített területek

Az infokommunikációs berendezéseit egy biztonságos és klimatizált, 20–60 négyzetméter alapterületű közös kolokációs területen belüli térrészen helyezheti el, amely a padlótól a mennyezetig ráccsal elkerített.

Dedikált helyiségek

Ügyfélhez rendelt 100 négyzetméternél nagyobb elkülönített helyiségek, amelynek bérlői az Adatközpontunk valamennyi alapszolgáltatását elérhetik, és ezeket egyéni igényeik és specifikációik szerint alakíthatják ki.

Mérnöki szolgáltatások

A kiválasztott szolgáltatástól függően a Telekom mérnökei látják el a létesítményében elhelyezett berendezések alapszintű üzemeltetési és ügyfél-támogatási feladatait. A mérnöki szolgáltatások többek között a következőkre terjednek ki:

  • áram alá helyezés vagy áramtalanítás,
  • rendszer újraindítása,
  • csatlakozás bontása és újracsatlakoztatás,
  • kábelcsere.

Operátori szolgáltatások

Az Adatközponton belül az adathordozók (szalagok, kazetták, CD-k stb.) tárolására egy kiemelten őrzött és monitorozott, tűzbiztos, egyedi kulcsos széfben biztosítunk lehetőséget. Az eszközök elhelyezése, illetve kivétele szigorú szabályok mellett történik, így az adatokkal való visszaélés teljesen kizárt.

Üzletmenet folytonosság biztosítása tartalék ügyfélirodákkal

Adatközpontjainkban teljes mértékben felszerelt tartalékirodákat alakítottunk azért, hogy üzemzavar esetén Ön és kollégái ugyanúgy dolgozhassanak tovább nálunk, mint megszokott munkahelyi környezetükben.

Adathordozó tárolási szolgáltatás

Az üzleti szempontból kritikus számítógépes rendszerek adatait időről időre háttérhordozóra kell menteni, hogy üzemzavar esetén vissza lehessen állítani a korábbi állapotot, s így egyáltalán ne, vagy csak minimális legyen az adatvesztés. A mentéseket két példányban kell elkészíteni és tárolni; az egyiket a gépteremben, a másikat pedig más helyen, hogy a létesítményt érő esetleges tűz vagy egyéb súlyos kár esetén is rendelkezésre álljon a rendszer újraindítására alkalmas kópia.

Egyéb tudnivalók

Telekommunikációs semlegesség

Szinte valamennyi jelentős hazai távközlési szolgáltató (carrier) kiépített – réz- vagy optikai alapú - csatlakozást az Adatközponthoz, amely a szabad választás lehetőségét biztosítja az Ön számára. A távközlési szolgáltatói semlegesség nagyobb biztonságot és kedvezőbb tarifák lehetőségét kínálja.

A szolgáltatás díjai az egyedi igények ismeretében kerülnek kialakításra.Keressen bennünket, vagy töltse ki űrlapunkat, hogy hosting szakértékesítőink felvehessék Önnel a kapcsolatot.

Megrendelés

Szakértékesítőink

csontos-gergo

Csontos Gergő
hosting szakértékesítő


csontos.gergo@telekom.hu

bartha-szilvai

Bartha Szilvia
hosting szakértékesítő


bartha.szilvia@telekom.hu