Tájékoztató a 2025. évi inflációkövető díjkorrekcióról
Nem érvényesítjük az inflációkövető díjkorrekciót
Az infláció enyhítése érdekében és a gazdaság élénkítését támogatva döntöttünk úgy, hogy
nem érvényesítjük a januárban bejelentett 3,7 %-os inflációkövető díjkorrekciót és
legalább 2026 első félévének végéig nem hajtunk végre egyoldalú díjemelést és inflációkövető díjkorrekciót fogyasztóink körében.
Ennek értelmében a Lakossági Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) hatálya alá eső havi díjas ügyfelek meglévő csomagjainak
havi díjaira 2025. április 1. után is változatlanul a korábbi havi díjak vonatkoznak.
Van teendőm?
Teendőd nincs, a fentiek alapján a májusi számládban a díjkorrekció miatt nem lesz változás.
Kaptam már olyan számlát, amiben érvényesült a díjkorrekció?
Nem, mert az első érintett számlák áprilisra vonatkozóan utólag, májusban készülnek el. A Telekom döntése alapján a májusban elkészülő számlákban az érintett havi díjak a díjkorrekció miatt nem módosulnak.
Milyen díjakat látok az online felületeken?
Felületeink április 30-án nap végéig folyamatosan frissülnek. Legkésőbb május 1-jétől minden felületen az április 1-je előtti havi díjaidat láthatod majd.

A Telekom 2025. április 1-től üzleti ügyfelei esetén 3,7%-os inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Központi Statisztikai Hivatal által 2024. évre vonatkozóan megállapított és közzétett éves fogyasztói árváltozásnak megfelelően.
Mire vonatkozik a díjkorrekció?
Az üzleti vezetékes- és mobilszolgáltatásaink havi díjaira. A forgalmi díjakat, azaz a perc- és SMS-díjakat a változás nem érinti, azok díjai nem módosulnak.
Mennyivel változnak a díjak?
3,7%-kal. Az éves inflációkövető díjkorrekció mértékét a Központi Statisztikai Hivatal előző naptári évre vonatkozó éves fogyasztóiár-indexe határozza meg, ami 2024-ben 3,7% volt.
Mikortól változnak a díjak?
A díjak 2025. április 1-jétől változtak, ekkortól már az új havi díjakat számlázzuk.
Mikor fizetem az első számlát, amiben már az új díjak lesznek?
Üzleti vezetékes szolgáltatások esetében az első módosított havi
díjakat tartalmazó számlát már áprilisban, az eddig megszokott számlázási
időszakban készítjük el. Így áprilisban fizeted először az új díjakat.
Üzleti mobilszolgáltatások esetében az első módosított, április hónapra
vonatkozó havi díjakat tartalmazó számlát májusban, az eddig megszokott
számlázási időszakban készítjük el. Így májusban fizeted először az új
díjakat.
Van teendőm?
Teendőd nincs, az új díjakat automatikusan érvényesítettük április 1-től.
Hol tudom megnézni az új havi díjaimat?
Havi díjaidat honlapunkon vagy a Telekom alkalmazásba belépve láthatod majd a Telekom fiókodban. Ha nem jelennek meg a havi díjaid, akkor keresd személyes/dedikált kapcsolattartódat vagy a számládban fogod tudni megnézni új havi díjaidat, üzleti vezetékes szolgáltatás esetén áprilisban, üzleti mobilszolgáltatás esetén pedig az májusban érkező számládon.
Hasznos tippek
e-Pack kedvezménnyel csökkenthető a fizetendő havi díj
Amennyiben havi díjas mobil- vagy vezetékes díjcsomagod e-Packes, és jelenleg nem élsz az e-Pack nyújtotta előnyökkel, nézd meg a kedvezmény leírását. Az e-Pack kedvezmény feltételeinek teljesítése esetén ugyanis csökkentheted a fizetendő havi díjadat.
Figyelj a csoportos beszedési megbízás módosítására
Csoportos beszedési megbízás esetén ellenőrizd a beállított limitet, hogy az új díjak esetén is automatikusan megtörténhessen a számla befizetése.
Kérdések és válaszok
A 2025. április 1-jétől hatályos inflációkövető díjkorrekcióhoz kapcsolódóan az előfizetőket felmondási jog nem illeti meg.
Ügyfeleink a 2022. július hónap folyamán küldött számlamellékletükből már értesültek az Általános Szerződési Feltételek árkorrekciós klauzulával történő kiegészítéséről, ezzel összefüggésben a határozott idejű szerződéssel rendelkező ügyfeleink (hűségben lévők) számára a számla kézhezvételét követően 45 napon belüli felmondási lehetőség nyílt meg. Mivel ez az időszak már letelt, ügyfeleink az inflációkövető díjkorrekcióra hivatkozva anélkül már nem tudják felmondani a szerződésüket, hogy ne kelljen megfizetniük a szolgáltatásuk díjából kapott kedvezményeket.