Befektetői közlemények

A Magyar Telekom 2014. első negyedéves eredményei

Budapest, 2014. május 8. 00:00

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2014. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

  • A bevételek 3,0%-kal 156,5 milliárd forintról 151,9 milliárd forintra csökkentek 2014 első negyedévében 2013 azonos időszakához képest. Mindez a csökkenő vezetékes és mobil hang bevételek, valamint az alacsonyabb RI/IT és energiaszolgáltatásból származó bevételek következménye. Utóbbi csökkenését a 2013. novemberi 11%-os kiskereskedelmi árcsökkenés és az enyhe tél okozta.
  • Az EBITDA 3,8%-kal 39,0 milliárd forintról 40,5 milliárd forintra emelkedett ,mivel az összes szolgáltatási szegmensben javult a bruttó fedezet, de különösen az energia és RI/IT szolgáltatások területén. Az egyéb működési költségekben elért megtakarításokat elsősorban az alacsonyabb bérleti díjak, valamint az alacsonyabb egyéb adók és díjak okozták, melyek rendre a 2013-ban történt IPTV vevőegységek megváltozott bérleti szerződéseinek könyvelési hatásait, illetve az éves csökkentett frekvencia díjak aktiválását tükrözik. Ezeket a hatásokat némileg mérsékelte a megnövekedett távközlési adó, melyet a nem magánszemély előfizetők előfizetése után megnövekedett adószint és magasabb forgalom okozott.
  • Az értékcsökkenési és amortizációs költségek 24,8 milliárd forintról 24,4 milliárd forintra csökkentek , mivel a magyarországi új, illetve meghosszabbított licenszek és az aktivált éves frekvencia díjak következtében növekvő értékcsökkenési és amortizációs költségeket ellensúlyozta egyes eszközök, mint például a rádió berendezések meghosszabbított hasznos élettartama miatti kisebb értékcsökkenési leírás.
  • A nettó pénzügyi költségek 7,7 milliárd forintról 6,0 milliárd forintra csökkentek. A javulást elsősorban a lényegesen alacsonyabb nettó árfolyamveszteségek (tartalmazva a derivatívák értékelési különbözetét) okozták, mivel 2014. első negyedévében a forint 3,4%-kal gyengült, szemben 2013 első negyedévével, mikor 4,5%-kal. Ugyanakkor a magasabb hitelállomány kedvezőtlen hatását ellensúlyozták az alacsonyabb átlagos kamatszintek.
  • A nyereségadó költség a 2013. első negyedévi 3,6 milliárd forintról 5,1 milliárd forintra nőtt 2014 első negyedévében , összhangban a magasabb adózás előtti eredménnyel. Az egyéb jövedelemadók (mint a helyi iparűzési adó és az innovációs járulék) változatlanok maradtak körülbelül 2,0 milliárd forintos szinten. A magasabb nyereségadónak (a magasabb adózás előtti eredményen túl) elsősorban a macedón adótörvényben bekövetkezett, 2014 januárjától hatályos jelentős változás az oka, mely alapján Macedóniában az osztalék deklarálását 10%-os nyereségadó terheli az osztalék kedvezményezettjének lakó– illetve székhelyének illetőségétől függetlenül. 2013 decemberéig a macedón vállalatok eredményéből a Magyar Telekom Nyrt-re jutó várható osztalék értéke után számoltunk el halasztott adó kötelezettséget, mivel az osztalékfizetésre kivetett adó gyakorlatilag csak a Macedóniából külföldre történő kifizetésekre vonatkozott. A fenti okok eredményeként, 2014 első negyedévében az elismert adóköltség 1,1 milliárd forinttal magasabb, mint a korábbi évek eredményére megképzett halasztott adó kötelezettség, melyet feloldottunk. Ez a többlet adóköltség azonban teljes mértékben ellentételezésre került a nem irányító részesedésekre jutó eredmény csökkenésével, azaz ennek a változásnak nincs hatása a Társaság részvényeseire jutó eredményre.
    Ugyanakkor, az évek közötti összehasonlítást torzítja a kb. 0,8 milliárd forintos 2013 első negyedévében elkönyvelt halasztott adó kötelezettség, ami a macedón kötelező tartalékráta csökkentéséből adódó megnövekedett eredménytartalék kapcsán került megképzésre, ugyanis – az akkori adószabályok szerint –, amikor a Magyar Telekomnak osztalék formájában az az összeg is kifizetésre kerül, várhatóan forrásadó tárgyát fogja képezni.
  • A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 2013 első negyedéves 1,7 milliárd forintról 2014. első negyedévében 4,8 milliárd forintra nőtt a magasabb EBITDA, valamint alacsonyabb pénzügyi költségek következtében.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow 12,3 milliárd forinttal, a 2013. első negyedévi 13,0 milliárd forintról 2014. első negyedévében 25,3 milliárd forintra emelkedett. A növekedés oka főként a magasabb EBITDA és kedvezőbb működőtőke alakulás (ami tükrözi a 2013-ban faktorált szállítói szerződéseket), amit részben ellensúlyoztak a magasabb nettó pénzügyi kifizetések, ami a kamatkifizetések eltérő időzítéséből adódott.
  • A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (Capex) kissé növekedett, 16,7 milliárd forintról 17,3 milliárd forintra , ami elsősorban a magyarországi vezetékes- és mobil-hálózatmodernizációs beruházások növekedését tükrözi. 2014 első negyedévében a Telekom Magyarország 15,2 milliárd forintot számolt el a teljes Capex-ből, miközben 1,7 milliárd forint a T-Systems Magyarországhoz kapcsolódik. Macedóniában és Montenegróban rendre 0,8 milliárd forint és 0,7 milliárd forint volt a Capex.
  • A szabad cash flow (az üzleti tevékenységből és az egyéb pénzügyi eszközök beszerzésével/eladásával korrigált befektetési tevékenységből származó és az egyéb pénzügyi kötelezettségekre fordított cash flow összege) 2013. első negyedévi -7,5 milliárd forinthoz képest -11,4 milliárd forintra változott 2014 első negyedévében. A működési cash flow javulását ellensúlyozta a magasabb Capex kifizetés, amit a 2014 első negyedévében az előző évhez képest magasabb Capex szállítói kifizetések okoztak, valamint a magasabb egyéb pénzügyi kötelezettségek kifizetésére fordított összegek, amit a faktorált szállítói szerződések és az időszakos frekvencia díjak 2014. évi kifizetései eredményeztek.§ 
  • A nettó adósságállomány a 2013. első negyedév végi 282,9 milliárd forintról 2014. első negyedév végére 328,3 milliárd forintra emelkedett. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 43,6% volt 2014. első negyedév végén.


Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott:

„Örömmel számolok be arról, hogy a Telekom Magyarország szegmens jól teljesített 2014. első negyedévben annak ellenére, hogy a mobil hang piac kismértékű szűkülése következében az ügyfélbázisunk csökkent az időszak során. A forgalom és az ARPU egyaránt nőtt annak köszönhetően, hogy változatlanul nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy tompítsuk a költséghatékonysági megfontolás alapján olcsóbb, átalánydíjas csomagokra váltó ügyfelek okozta kedvezőtlen hatást proaktív felfele migrálással és kiegészítő szolgáltatások – mint az adatforgalom bővítő opció és a készülékbiztosítás – értékesítésével.

A vezetékes szegmensben örömmel tapasztaltuk, hogy TV piaci részesedésünk növekedése tovább folytatódott, és hogy mára már a lakossági ügyfeleink harmada három összekapcsolt szolgáltatásra fizet elő. Bár a RI/IT bevételek csökkentek a negyedév során, a bruttó profit nőtt annak köszönhetően, hogy emelkedett a magasabb hozzáadott értékű projektek részesedése a projekt összetételen belül.

Előre tekintve, minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy változatlanul egyedülálló ügyfélélményt nyújtsunk, és ezáltal a jelenlegi kedvező folyamatokat fenntartsuk. Ennek érdekében jelenleg teszteljük az LTE-Advanced technológiát, amely – amennyiben a megfelelő frekvenciakészlet rendelkezésre áll majd –, lehetővé teszi a 300 Mbps letöltési sebesség elérését is néhány éven belül. Közben tovább folytatjuk 4G hálózatunk fejlesztését is, amely jelenleg a magyarországi lakosság 45%-a számára érhető el.

Nemzetközi leányvállalatainknál változatlanul nehéz működési környezettel kellett szembenéznünk. Macedóniában mindkét mobil versenytársunk rendkívül vonzó átalánydíjas akciós csomagokat vezetett be. Az első negyedévben EBITDA rátánk ugyan kissé 40% felett volt költségmegtakarítási erőfeszítésnek köszönhetően, azonban arra számítunk, hogy ez a kiélezett verseny a ráta további csökkenéséhez fog vezetni. Montenegróban a szabályozói környezet okoz nehézséget a 2014. áprilisban bevezetett kiskereskedelmi hangszolgáltatások árszabályozása és az egy hónappal korábban, márciusban végrehajtott 45%-os mobil végződtetési díjcsökkentés miatt.”



Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.  

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal és bizonytalanságokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2013. december 31-ével végződött év pénzügyi beszámolójával együtt olvasandó, amely elérhető weboldalunkon a https://www.telekom.hu-n, és amely a Nemzetközi Számviteli Szabvány Testület („IASB”) által kibocsátott és az Európai Unió által elfogadott, Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok („IFRS”) figyelembevételével készült. 

A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal (IFRS) összhangban készített kimutatások mellett a Magyar Telekom nem-GAAP pénzügyi teljesítménymutatókat is közzétesz, többek között EBITDA, EBITDA ráta, rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA, rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA ráta és nettó adósság mutatókat. Ezek a nem-GAAP mutatók kiegészítik, nem pedig helyettesítik az IFRS szerint közzétett információkat. A nem-GAAP pénzügyi teljesítménymutatók nem azonosak sem az IFRS, sem más, általánosan elfogadott számviteli elvek szerint készített mutatókkal. Előfordulhat, hogy más társaságok ezeket a fogalmakat más módszertan szerint határozzák meg. A fogalmak értelmezéséhez további részletes információ található a pro forma számok összeegyeztetése oldalon, amely megtalálható a Magyar Telekom Befektetői Kapcsolatok honlapján: www.telekom.hu/befektetoknek.