Befektetői közlemények

Változás a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében

Budapest, 2017. január 10. 09:00

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB, a továbbiakban a „Társaság”), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti,hogy Gyenes András vezérigazgató-helyettes 2017. január 10-i hatállyal távozik a Társaságtól. A Magyar Telekom új lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese 2017. január 11-től Rékasi Tibor, aki egyúttal a T-Systems Magyarország Zrt. újonnan létrehozott Igazgatóságának elnöke lesz. A T-Systems Magyarország Zrt. ideiglenesen megbízott vezérigazgatója 2017. január 11-től Kaszás Zoltán.

 

Gyenes András 2015 júliusa óta volt a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese. „András a Magyar Telekomnál eltöltött másfél éve alatt sokat tett azért, hogy még nagyobb hangsúlyt helyezzünk az ügyfelek szempontjaira működésünk javításában éppúgy, mint új szolgáltatásaink kialakításakor. A nevéhez fűződik a Magenta 1 integrált kedvezménycsomag sikeres hazai bevezetése is, amely mára már több mint százezer ügyféllel rendelkezik. Sok sikert kívánunk további pályájához” – fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Rékasi Tibor 2013 októbere óta a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója. 2008 szeptemberében csatlakozott a Magyar Telekom Csoporthoz tartozó leányvállalat IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként. 2012 októberétől 2013. szeptember 30-ig a T-Systems Magyarország Zrt. Értékesítés divízió vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. 2013. október 1-től a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

Kaszás Zoltán 2015. december 1. óta a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgató-helyetteseként az Infokommunikációs megoldások divízióját vezeti. Korábban a Magyar Posta, a Budapest Airport, a MOL Csoport, illetve az OTP Szerbia informatikai vezetője is volt.

A Magyar Telekom Igazgatóságának döntése alapján 2017. január 11-étől a T-Systems Magyarország Zrt-nél háromtagú igazgatóság jön létre, amelynek elnöke Rékasi Tibor lesz.

 

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmazhat. Azon kijelentések, amelyek nem múltbeli tényekre vonatkoznak (ideértve a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentéseket), jövőre vonatkozó kijelentések. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, tehát nem lenne helyes ezen kijelentésekre túlzott mértékben támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések a megtételük időpontjában aktuális állapoton alapulnak, és nem vállalunk kötelezettséget arra, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések szükségképpen kockázatokkal és bizonytalansággal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek a jövőre vonatkozó kijelentésekben foglaltaktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2015. december 31-én végződött évre vonatkozó, a https://www.telekom.hu címen elérhető weblapunkon is közzétett éves jelentéseink is bemutatják.

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény
(PDF, 72,9 kB)