Sajtóközlemények

Szeptember 30-tól hívható a Matáv Részvényvonal

Budapest, 1997. szeptember 29.

A MATÁV részvényeinek tervezett elsődleges nyilvános forgalomba hozatala a magyar részvénypiac eddigi legnagyobb tranzakciójának ígérkezik. Ezért a Társaság úgy döntött, hogy a nyilvános forgalomba hozatalra történő felkészülés részeként 1997. szeptember 30-tól üzembe helyezi a Matáv Részvényvonalat, amelynek kizárólagos feladata az lesz, hogy részletesen tájékoztassa a magánszemélyeket a Társaságról, valamint az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet jóváhagyását követően a közeljövőben várható részvénykibocsátás részleteiről.

A MATÁV Részvényvonal célja, hogy a magánbefektetők minél nagyobb számban vegyenek részt a részvényjegyzésben. Ennek legfőbb feltétele, hogy minden érdeklődő közvetlenül szerezhessen információt a Társaságról, valamint a megfelelő időben a nyilvános forgalomba hozatalról és a részvényjegyzésben történő részvételről. A MATÁV Részvényvonal ezenkívül - gondolva azokra, akik először próbálkoznak részvény- vásárlással - alapvető részvénypiaci ismereteket is közvetít.

A MATÁV Részvényvonal kétféle módon nyújt tájékoztatást az érdeklődők számára. Egyrészt alapvető információ szerezhető telefonhívással közvetlenül a kezelőktől, másrészt az a belföldi magánszemély, aki regisztráltatja magát a Részvényvonalon, néhány napon belül postai úton kap ismertetőt a Matáv-ról, az ÁPTF engedélye után pedig megkapja a forgalomba hozatal részleteit ismertető brosúrát, valamint a részvényjegyzési ívet is. Ezt az információs csomagot kapja az az érdeklődő is, aki az októberi telefonszámlához mellékelt, vagy a bankfiókokban megtalálható válasz-levelezőlapot visszaküldi a Matáv Részvényvonal címére.

A MATÁV Részvényvonalon történő regisztráció részvényjegyzési kötelezettséggel nem jár, és semmiféle előnyt nem jelent az allokáció során.

A MATÁV Részvényvonal minden nap 8-tól 22 óráig díjmentesen hívható a 06 80 38 38 38-as Zöld Számon.

Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója a következőket mondta a Matáv Részvényvonalról: "A MATÁV fontosnak tartja, hogy részvényeit a magánbefektetők minél szélesebb köre vásárolja meg. A MATÁV Részvényvonalat is annak jegyében hoztuk létre, hogy a magánszemélyek a lehető legszélesebb ismeretek birtokában, felelősen dönthessenek majd arról, részt kívánnak-e venni az egész ország számára meghatározó méretű részvénykibocsátásban."