Sajtóközlemények

A Matáv megvásárolta a Jász-Telt

Budapest, 1998. június 24.

A mai napon befejeződtek a tárgyalások a Jász-Tel eddigi tulajdonosai és a Matáv Rt. között. A ma aláírt megállapodás értelmében a Matáv Rt. megvásárolta a Jász-Tel 95%-os tulajdonrészét. A megállapodás életbe lépéséhez a Gazdasági Versenyhivatal hozzájárulása is szükséges.

A Jász-Tel 50-50%-os tulajdonosai, a holland KPN (korábban PTT Telecom) és a svájci Swisscom (korábban Swiss PTT) a jászsági szolgáltatóban birtokolt 95%-os részesedésüket a négy pályázó közül nyertesnek kihirdetett MATÁV-nak adták el. A két tulajdonos stratégiai okokból döntött az eladás mellett. Mivel a KPN érdekelt mind a Pannon GSM-ben, mind pedig a PanTel-ben, a vállalat a jövőben is jelen lesz a magyar piacon. A megállapodással mind a Jász-Tel, mind pedig a Matáv vezetése elégedett.

A szerződés megkötésére azután kerülhetett sor, hogy Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter 1998. május 27-én engedélyezte a vállalat MATÁV-nak történő eladását. A MATÁV jelenleg 54 primer körzetből 36-ban nyújt helyi közcélú távbeszélő szolgáltatást, az ország területének 68,9%-án. Az ország lakosságának 73,8%-a él ezen a területen. A MATÁV 1997 év végén 2.403.911 bekapcsolt fővonallal rendelkezett.

A KPN és a Swisscom vállalataként az elmúlt három évben a Jász-Tel saját koncessziós területén jelentős fejlesztést hajtott végre. A cég jelenleg 25.000 vonalat üzemeltet, az 1994-es, a koncessziós szerződés kezdetekor meglevő 3.069 vonallal szemben.

A Jász-Tel és a Matáv között nincs versenyhelyzet, mivel a közcélú távbeszélő szolgáltatások terén mindkét vállalat monopolhelyzetben van saját szolgáltatási területén. Ennek következtében a cégvásárlás nem sérti a jelenlegi vagy jövőbeli versenyt. Ezenfelül a piac felszabadításakor a piaci verseny először a távolsági szolgáltatás terén jelenik majd meg, mivel ez a tevékenység kevesebb befektetést igényel és nagyobb nyereséget hoz.

Mivel a Matáv hosszú távon kíván a térség távközlési szolgáltatója maradni, a tulajdonosváltás következtében a Jász-Tel ügyfelei kedvezőbb helyzetbe kerülnek. A nagyobb hatékonyság miatt a Matáv kedvezőbb tarifákat tud a térségben lakóknak kínálni, az itteni távközlési tarifák lényegében megegyeznek majd a Matáv többi szolgáltatási területén kínált áraival. Ennek eredményeképp az árak körülbelül 6%-kal fognak csökkenni.

A Jász-Telnél bekövetkező tulajdonosváltás pozitívan befolyásolja Magyarország EU-csatlakozását, mivel a Matáv javasolni fogja, hogy a terület már 2001 decemberében, fél évvel a Jász-Tel koncessziós megállapodásának lejárta előtt megnyíljon a piaci verseny előtt.