Sajtóközlemények

Zene szemeinknek

Budapest, 1998. március 3.

A MATÁV 1998 februárjában hivatásos képzőművészek számára országos pályázatot hirdetett festészet és szobrászat műfajokban. A pályázat meghatározott témája a zene, különös tekintettel a kommunikációra és az emberi kapcsolatokra. A válogatást és a neves szakemberekből álló zsűri döntését követően a kiválasztott művek az ország négy vidéki nagyvárosában - Pécsett, Győrött, Miskolcon, Debrecenben és Budapesten vándorkiállításon vesznek részt. A kiállítások megnyitásához minden helyszínen érdekes zenei események, koncertek kapcsolódnak. Az érdeklődők a Matáv Home Page-én megjelenő Internet-galérián a műveket a vándorkiállítás időtartama alatt folyamatosan megtekinthetik és egyben szavazhatnak a közönségdíjas alkotásokra.

A MATÁV, mint a magyar kulturális élet kiemelkedő mecénása, az elmúlt időszakban elsősorban színvonalas zenei eseményeken jelent meg támogatóként. A sokszínű hazai zenei kínálat mellett azonban tudatosan törekszik a vállalat gazdasági szerepéhez méltó megjelenésre más műfajokban is. Ezen törekvés egyik fontos eleme a hagyományos és digitális kultúra egymáshoz közelítése, melynek keretében a Matáv a Nemzeti Kulturális Alap Digitális Kultúráért Ad Hoc Kollégiumának kizárólagos támogatója.

A meghirdetett pályázat révén eddig nem látott színnel - a képzőművészeti és a zenei terület összekapcsolásával - gazdagodik a Matáv szponzori tevékenysége. A pályázatot képzőművészek számára írtuk ki festészet és szobrászat műfajokban, a zenét állítva az elkészülő művek középpontjába.

Erre utal a pályázat címe is - ZENE SZEMEINKNEK.

E pályázat, mely a Matáv kezdeményezésére jött létre, alkalmat ad a magyar művészeti élet fontos, ugyanakkor kissé háttérbe szorított műfajaiban értékes alkotások létrehozására. Nem titkolt célja, hogy a Matáv hozzájáruljon a mai magyar művészet értékeinek a szélesebb nyilvánosság felé történő eljuttatásához is. Ennek egyik újszerű eszköze az Internet, hiszen a Matáv web-oldalain (www.matav.hu) elérhető galérián a kiállítások ideje alatt folyamatosan láthatóak lesznek a műalkotások. Az érdeklődő közönség - a kiállítások helyszínére látogatókhoz hasonlóan - szavazhat a pályázat közönségdíjaira, melyet a Hewlett Packard ajánlott fel.

A kiállítások rangját tovább növeli, hogy minden egyes helyszínen a megnyitóhoz színvonalas, különleges zenei esemény kapcsolódik.

A pályázat és a kapcsolódó rendezvények a Matáv azon törekvését szolgálják, melynek végső célja a vállalat emberközeli, barátságos vállalatként való társadalmi szintű elismertetése. (A kiírás és a lebonyolítás részleteiről a mellékelt szórólap bővebben tájékoztat.)