Sajtóközlemények

Global360 telekonferencia

Budapest, 1998. november 27.

Magyarország képviseletében a Matáv is részt vesz a november 30-án kezdődő háromnapos Global360 nemzetközi telekonferencián, amelynek hazai helyszíne a BM Duna Palota (Budapest, V., Zrínyi u. 5.). A telekonferencia az Európai Unió IST'98 bécsi színhelyű konferenciája köré szerveződik.

Az Európai Unió 1999-ben indítja el az 5. kutatási és technológiafejlesztési keretprogramját. Ebben a keretprogramban az Információs Társadalom Technológiája (IST) egységet alkotják a befejezéséhez közeledő 4. keretprogram informatikai, telematikai és távközlési programjai. Ebből a szempontból az IST'98 és a hozzá kapcsolódó Global360 kiemelkedő jelentőségű esemény. A résztvevőket a háromnapos konferencia első napján, november 30-án Heinz Fischer, az Osztrák Parlament elnöke üdvözli, s megnyitó beszédet Martin Bangemann, az Európai Unió Bizottságának tagja mond. A MATÁV PKI Távközlésfejlesztési Intézete 1997 óta vesz részt ATM alapú telekonferenciák szervezésében a Budapesti Műszaki Egyetem Távközlési és Telematikai Tanszékével közösen EU projektek keretében. Eddig négy nemzetközi elekonferencián képviseltettük magunkat, azonban a mostani, a Global360 messze a legnagyobb, amikor 14 országban 21 helyszínt kapcsolnak össze. A Global360 telekonferencián a BME TTT és a Matáv PKI Távközlésfejlesztési Intézete első alkalommal vállalkozik egy hálózati csomópont üzemeltetésére, ahol sebességillesztést is végeznek, s a csomóponton keresztül a hálózatba bekapcsolják Athént és Kijevet is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jel Linzből, az egész hálózat vezérlő központjából 4 Mbit/s sebességgel érkezik Budapestre, míg az innen tovább küldött jel 2 Mbit/sec-os. A sebességillesztést és az interaktív végpont üzemeltetését a BME TTT valósítja meg. A helyszín kialakítását a BME TTT és a Matáv közösen végzi. Budapestről a jelet a Matáv fényvezetős gerinchálózatán viszi tovább Ukrajnába. Ezt az összeköttetést a Matáv ingyen bocsátotta a projekt rendelkezésére. A görögországi összeköttetés műholdon keresztül történik.

Ez az első alkalom, hogy műholdas ATM összeköttetést valósítanak meg Magyarországon. A műholdas összeköttetéshez szükséges speciális eszközöket az EUTELSAT és az Alcatel Bell (Belgium) bocsátotta rendelkezésünkre. A műholdra történő fellövéshez az antennát a Matáv biztosítja. Az ATM összeköttetések kapcsolását és felügyeletét is a Matáv végzi.

A jelenlegi telekonferencia második és harmadik napján a Matáv két orvosi alkalmazási előadásban vesz aktívan részt. Bemutatkoznak majd a tavalyi év Európai Információtechnológiai díjának magyar nyertesei, és teret kap a Magyar Nemzeti Teleház Program, valamint a hazai matematika, informatika és távközlés oktatás is.