Sajtóközlemények

PKI Tudományos Napok

Budapest, 1999. november 22.

A MATÁV PKI Távközlésfejlesztési Intézete 1999. november 23-án és 24-én kétnapos tudományos konferenciát rendez a Matáv Székházban (Budapest I. Krisztina krt. 55.) A Tudományos Napok című tanácskozást Bodnár László, a Matáv logisztikai vezérigazgató-helyettese nyitja meg. A konferencia központi témája a távközlés minőségi javítása lesz.

Az első szekcióban a hazai és külföldi előadók az IP alapú távközlés, a távmunka, a telekereskedelem és az intelligens hálózatok révén az előfizetői igényekre szabott szolgáltatások perspektíváiról beszélnek.

A második szekció a hang- és képátvitel minőségével foglalkozik. Az előadók olyan újdonságokról is beszámolnak, mint a forradalmian új számítástechnikai eljárásokat alkalmazó neurális hálózatok, az IP átvitele hullámhossz osztású fényvezető rendszeren, valamint a videojelek tömörítése és ehhez lokális számítógép-hálózat tervezése.

A harmadik szekció a helyi hálózatokkal kapcsolatos minőségi és szolgáltatás bővítési terveket tekinti át. Szó lesz egyebek között az IP alapú helyi hálózatokról és a több pontot elérő mikrohullámú összeköttetésekről is.

A negyedik szekció a végberendezések minőségét állítja a középpontba. Itt kiemelt szerepet kap a távközlési szoftverek vizsgálata, és érdekes előadás hallható majd a VSAT által támogatott pénzforgalmi terminálról.