Sajtóközlemények

Szerkezetátalakítás a liberalizációra való felkészülés jegyében

Budapest, 2000. december 8.

A liberalizációra való felkészülés jegyében meghirdetett új vállalati stratégia első lépéseként a Matáv jelentős intézkedésekről döntött. A program fő elemei között szerepel a vezetékes szolgáltatások területének szerkezetátalakítása, ami a Matáv Rt.-nél 16%-os létszámleépítéssel jár, továbbá meghatározott analóg és egyéb eszközök gyorsított leírása. Ezzel párhuzamosan nagyobb hangsúlyt kapnak a gyors növekedést mutató területek (mobil, internet, adatkommunikáció), beleértve a földrajzi terjeszkedés lehetőségét is. A MATÁV az Igazgatóság tegnapi határozatának megfelelően kötelező érvényű ajánlatot nyújt be a macedón telefontársaság 51%-os tulajdonrészének megvásárlására.

Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója elmondta: "Az átalakítási program célja a vállalat működésének újrafókuszálása annak érdekében, hogy jobban igazodjunk a technológia és a fogyasztói szokások gyors változásához. A MATÁV jelentős emberi és pénzügyi erőforrást csoportosít át a mobil távközlés, az adatkommunikáció és az internet területére. Ezeken a teljes mértékben liberalizált területeken már eddig is erős vezető szerephez jutott a vállalat, hozzájárulva a magyar infokommunikációs iparág növekedéséhez, s megteremtve a további fejlődés lehetőségét."

A szerkezetátalakítás eredményeként mintegy 150 szervezeti egység megszűnik. A műszaki terület teljesen átalakul, egyes igazgatóságok megszűnnek, s ezzel egyidejűleg új igazgatóságok jönnek létre. Az átalakítás nem hagyja érintetlenül az ügyfélkapcsolati szervezeteket sem, az átszervezés révén ezen a területen is jelentős hatékonyságnövekedés várható.

A fenti változások az elkövetkezendő hónapokban, több lépésben valósulnak meg és 2001 végére fejeződnek be. A jelenlegi szerkezetátalakítási program a Matáv becslése szerint hozzávetőleg 13-15 milliárd forint egyszeri költséget jelent 2000-ben, mely a szerkezetátalakítással, a végkielégítésekkel, valamint az eszközleírásokkal kapcsolatos költségeket foglalja magában.