Sajtóközlemények

Pokorni Zoltán kitüntette a Matávot

Budapest, 2000. december 20.

Pokorni Zoltán oktatási miniszter Kármán Tódor-díjjal tüntette ki a Matáv-ot a vállalat oktatási és képzési területen végzett tevékenységéért. A kitüntetést Straub Elek elnök-vezérigazgató vette át december 20-án az ELTE jogi karának dísztermében.

Pokorni Zoltán oktatási miniszter a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért a gazdasági élet szereplőinek elismerésére Kármán Tódor-díjat alapított. Az elismerést azon szervezetek kapják, amelyek kiemelkedő támogatást nyújtanak tanulói, hallgatói ösztöndíjakhoz.

A MATÁV két oktatási alapítványt hozott létre 1991-ben, a középfokú képzést a "Távközlési Oktatási Alapítvány", a felsőfokú képzést az "Alapítvány a Telematikai és Távközlési Felsőoktatásért" révén támogatja. Mindkét alapítvány fő célja azon képzések támogatása, amelyek szakember-utánpótlást biztosítanak a magyarországi távközlési szektor számára.

A "Távközlési Oktatási Alapítvány"-on keresztül támogatott Puskás Tivadar Távközlési Technikum szakmai körökben példaként szolgál és az "ország harmadik legjobb szakközépiskolája" cím birtokosa. A Technikum mellet a vállalat öt további középiskolával kötött támogatási megállapodást.

A felsőfokú képzés támogatási formáját a felsőoktatási intézményekkel közösen alakította ki a Matáv. A vállalat 1991-től járul hozzá a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán és a Széchenyi István Műszaki Főiskolán zajló képzéshez. A későbbi években a támogatottak köre kibővült a Mérnök Továbbképző Intézettel, a Miskolci Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetemmel. Továbbá a Matáv, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve, fő támogatója az AISEC Planet nemzetközi programjának, amely a közgazdász hallgatók nemzetközi kapcsolatépítését segíti.