Sajtóközlemények

A Matáv vezette konzorcium megszerezte a Maktel többségi tulajdonrészét

Budapest, 2000. december 21.

A MATÁV (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU) örömmel jelenti be, hogy Macedónia nemzeti távközlési társasága, a Makedonski Telekommunikacii (Maktel) 51%-ának megszerzésére kiírt tendert a Matáv vezette konzorcium nyerte 362,5 millió eurós árajánlatával.

Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: "Nagyon örülünk, hogy a macedón kormány mellettünk döntött. A sikeres ügylet fellelkesített bennünket. Minden szakértelmünket felhasználva igyekszünk korszerű távközlési hálózatot kiépíteni és magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtani az ügyfeleknek. A MATÁV szempontjából ez a tranzakció rendkívül előnyös, és további növekedési lehetőségeket biztosít részvényeseink számára."

A győztes konzorcium 255,7 millió eurót fektet be a következő két év során annak érdekében, hogy a lakosság tömegei számára elérhetővé tegye a megfizethető beszédcélú szolgáltatásokat, bekapcsolja a világhálóba a macedón lakosságot, a mobil beszédcélú, adatátviteli és internetszolgáltatások széles körét kínálja, továbbá korszerűsítse az ügyfélszolgálati tevékenységet.

A vételárból a Matáv-ra eső 317,3 millió eurós összeget a Deutsche Telekom által nyújtott kölcsönből fogják finanszírozni. A pénzügyi zárásra január 11-én kerül sor. A tranzakció lezárásának időpontjától kezdődően a Matáv teljes körűen konszolidálja pénzügyi kimutatásaiban a Maktelt.

A győztes konzorcium tagjai a következők: a Matáv 87,4%-os részesedéssel, továbbá a Southeast Europe Equity Fund (SEEF) 6,3%-os és az Interamerican Holding 6,3%-os részesedéssel. A SEEF újonnan létrehozott magánbefektetési alap, amelyet a Soros Private Funds Management kezel és részben az Overseas Private Investment Corporation (OPIC) finanszíroz. Az OPIC az Egyesült Államok kormányzati szervezete, amely kölcsönök, garanciák és biztosítások nyújtásával támogatja a tengerentúli amerikai befektetéseket. Az athéni értéktőzsdén jegyzett Interamerican az egyik legjelentősebb biztosítási és pénzügyi szolgáltató cég, valamint - CosmoTelco nevű leányvállalatán keresztül - az egyik legnagyobb alternatív távközlési szolgáltató Görögországban.
A tranzakció lezárását követően a Matáv átveszi a Maktel irányítását a működés, a menedzsment és a szavazati jogok terén.

A Maktel az egyedüli vezetékes és mobil távközlési szolgáltató Macedóniában; 2000. október 30-án 500 ezer vezetékes vonallal és 86 ezer GSM előfizetővel rendelkezett. A Maktel bevétele 2000 első kilenc hónapjában 8,7 milliárd dinár (146,2 millió euró) volt, nyeresége pedig 2,9 milliárd dinár (48,7 millió euró).

A MATÁV Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója, és országos koncesszióval rendelkezik a belföldi és a nemzetközi távhívások területén. A MATÁV a távbeszélő, adatátviteli és értéknövelt szolgáltatások széles skáláját nyújtja, és leányvállalatai révén Magyarország legnagyobb mobil távközlési szolgáltatója. Fontosabb részvényesei a 2000. szeptember 30-i állapot szerint: a Magyar Állam (az Arany Részvény birtokosa); MagyarCom, a Deutsche Telekom AG tulajdona (59,49%); míg a részvények 40,51%-a nyilvános forgalomban van.