Sajtóközlemények

A Matáv 2000. évi telefondíjai

Budapest, 2000. január 17.

A MATÁV 2000-ben éves szinten mintegy 3,5 százalékkal (3,52%) emeli hatósági telefondíjait. Ez 6-7 százalékkal kevesebb, mint a decemberi ténylegesen mért infláció, illetve 2,5-3,5 százalékkal alacsonyabb, mint a tervezett 2000. évi infláció (6-7 százalék), és kevesebb mint fele a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium rendeletében megállapított törvényes díjemelési lehetőségnek (8,9%).

A hatósági tarifákat a KHVM határozza meg, s ez kötelező érvényű mind a Matáv-ra, mind a többi koncessziós telefontársaságra. Az új KHVM-tarifarendelet 2000. február 1-jétől lép hatályba.

A MATÁV jelentős mértékben csökkenti a beszélgetési és a kapcsolási díjból álló forgalmi díjakat: a helyi hívás díját a nappali időszakban több mint 14, a belföldi távolsági és a nemzetközi hívás díját átlagosan 9, illetve 12 százalékkal. A legkedvezőbb módon a helyközi I. hívások változnak, amelyek díja átlagosan 34,3%-kal csökken, és egyenlő lesz a helyi tarifával. Ez a vidéki előfizetőket érinti igen kedvezően az azonos körzetszámú, azaz a primer körzeten belül maradó távhívások esetében.

A Magyarországon elsőként a Matáv-nál bevezetett másodperc pontossággal számlázott beszélgetési díjak a Társaságnál átlagosan 11,4%-kal csökkennek, és semmilyen irányban, illetve napszakban nem emelkednek.

A kapcsolási díj bruttó 8,25 Ft-ról 7,50 Ft-ra csökken.

A nemzetközi hívások díjai 2000. február 1-jétől átlagosan 12,2%-kal csökkennek, így a telefonálás valamennyi országba lényegesen olcsóbb lesz. A legnagyobb mértékben a nyugat-európai, illetve az észak-amerikai országokba irányuló hívások díjai csökkennek. Így például 9%-kal csökken az összes szomszédos országba, 13,9%-kal a Németországba és a többi európai országba, illetve 13,5%-kal az Amerikai Egyesült Államokba vagy Kanadába irányuló hívás díja.

A havi előfizetési díjak február 1-jétől 49,9%-kal emelkednek, az egyéni fővonal havi előfizetési díja 755 Ft-tal lesz magasabb, a jelenlegi 1512,50 Ft helyett 2267,50 Ft áfával, míg az üzleti fővonalnál az emelkedés 1012,50 Ft. A havi előfizetési díjak átlagosnál nagyobb mértékű emelésével közelíteni kívánjuk az előfizetési díjat a vonalfenntartás tényleges költségéhez. Az előfizetési díj növelése teszi lehetővé, hogy a Matáv a forgalmi díjakat jelentősen csökkenteni tudja.

Kevéssé közismert, hogy a távközlési szolgáltatási költségek nagy hányada fix költség, amely a hálózat fenntartásából és üzemeltetéséből adódik. A fejlett távközléssel rendelkező országokban ezért már régebben úgy alakították a díjakat, hogy magasabbak a havidíjak, és alacsonyabbak a forgalmi díjak. Ez a struktúra teszi lehetővé a költségarányos beszélgetési díjak kialakítását. Így a forgalmi díjakra nem terhelődnek rá a hatalmas hálózat fenntartási költségei, és érezhetően csökkenhetnek a beszélgetési és a kapcsolási díjak. Ez a díjkiegyenlítési tendencia megfelel a fejlettebb országok távközlési tarifastruktúrájának, és szükséges feltétele a közelgő teljes távközlési liberalizáció, azaz a versenykörnyezet megteremtésének.

Újdonság a Biztonság csomag bevezetése egyéni ügyfeleinknek. Azoknak ajánljuk, akiknek a telefon leginkább arra szolgál, hogy őket bármikor felhívhassák, ők maguk azonban keveset hívnak. Aki megrendeli a Biztonság csomagot, 2000-ben is 1999-es havi előfizetési díjat fizet, ugyanakkor 200 Ft forgalomig a már csökkentett tarifát számítjuk fel. E felett háromszoros forgalmi (beszélgetési és kapcsolási) díj lép életbe. Ezzel a megoldással mindenki számára adott a megfizethető elérhetőség, hiszen az alacsonyabb fix költséggel az előfizetők saját maguk jobban ellenőrizhetik telefonszámlájuk alakulását.

A helyi és helyi díjazású hívásokra vonatkozó MATÁV-kedvezmények a tavalyi évhez hasonlóan megmaradtak: a normál és az ISDN-vonalon beszélgető, valamint az internetező ügyfelek a hívás hosszától függetlenül maximum 150 Ft-ot fizetnek a megjelölt időszakokban, míg az egyéni ISDN-vonalon internetezőknél 200 Ft-nál áll meg a díjszámláló. Február 1-jétől a helyi és a helyközi I. díjzóna összevonása miatt már sokkal több szám hívásakor jár automatikusan ez a kedvezmény.

Egyéni ügyfeleink 1999-hez hasonlóan 2000-ben is csökkenthetik számlájukat a Kedvenc számok csomag és a Kedvenc szám NET csomag igénybevételével.

Kedvenc számok csomag: 300 Ft-os bruttó havidíj fejében 15% kedvezményt nyújtunk a beszélgetési díjból három kiválasztott telefonszám hívásakor. A számok közül legalább kettő MATÁV-ügyfélé kell legyen, a harmadiknak is belföldi vezetékes vonalhoz kell tartoznia.

Kedvenc szám NET csomag: a jelentős internetforgalmat lebonyolító egyéni ügyfeleink igényeinek megfelelően egy helyi díjazású szám hívására 80%-os díjkedvezményt nyújtunk bruttó 8000 Ft-os havidíjért.

Mindkét Kedvenc-kedvezmény a hívás hosszától, illetve időszakától függetlenül érvényes, de nem vonatkozik a kapcsolási díjra.

A nyilvános állomásokról továbbra is 800 és 1800 Ft-os telefonkártyákkal, valamint pénzérmékkel lehet telefonálni, az 1999-esnél alacsonyabb áron. A nyilvános állomások 2000-ben továbbra is bruttó 20 Ft-os impulzusdíjjal működnek.

Új tarifák