Sajtóközlemények

Új vezető a MATÁVnet élén

Budapest, 2000. július 21.

Magyarország piacvezető internetszolgáltatóját, a MATÁVnet Kft.-t 2000. szeptember 1-jétől Drajkó László vezérigazgató irányítja. A cég vezetési feladatait az ügyvezető márciusi távozása óta Simó György vezérigazgató-helyettes látta el, aki szeptembertől változatlan poszton folytatja munkáját.

Drajkó László (32 éves) a Budapesti Műszaki Egyetemen és a hollandiai Delfti Műszaki Egyetemen folytatott tanulmányai végeztével egyebek mellett a Novell Magyarország, majd a Compaq Computer magyarországi ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett, később a Compaq németországi vállalatában 14 kelet-európai országot magába foglaló piacfejlesztési csoportot irányított, mint vezérigazgató.

"A MATÁV 2000. évi feladatai között minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap az IP technológia. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy a cég internetszolgáltató leányvállalatát fiatal, dinamikus menedzsment irányítsa, jelentős hazai és nemzetközi tapasztalatokkal" - jelentette ki Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója a kinevezés kapcsán.

A MATÁVnet piacvezető a hazai internetszolgáltatók között. A MATÁVnet működteti a napi több mint 100 ezer látogató által felkeresett [origo] portált, a több mint 350 ezer regisztrált felhasználóval rendelkező [origo] Freemail ingyenes levelezőrendszert, az Vizsla keresőt és több más népszerű online szolgáltatást is.