Sajtóközlemények

A Matáv 2000. háromnegyed éves eredményei

A Matáv 2000. háromnegyed éves eredményei

Budapest, 2000. november 14.

A MATÁV (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója ma közzétette 2000. háromnegyed éves pénzügyi eredményeit.

A főbb eredmények a következők:

A bevételek 16,8%-kal nőttek (euróban számítva 13,6%) és 327,3 milliárd forintot tettek ki (1,3 milliárd euró), szemben az 1999. évi első kilenc havi 280,3 milliárd forinttal. A bevétel-növekedést a Matáv továbbra is jól teljesítő mobil, bérelt vonali és adatátviteli üzletágai biztosították, valamint a vezetékes telefon havi előfizetői díjának emelkedése:

- Továbbra is a mobil szegmens a Matáv legdinamikusabb bevételtermelője, amely éves szinten kiemelkedő, 32,6%-os növekedést produkált, s ezzel 79,1 milliárd forint forgalmi bevételt ért el a kiélezett versenyben álló mobilpiacon.

- A mobil üzletágban elért jelentős növekedés is hozzájárult a távközlési berendezések eladásából származó bevételek erőteljes emelkedéséhez, amelynek eredményeként az egyéb szolgáltatásokból származó bevételek 71,1%-kal, 24,8 milliárd forintra nőttek.

- A bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások bevételei jelentős mértékben, 34,4%-kal növekedtek, elérve a 19,2 milliárd forintot, ami bizonyítja ezen üzletágak ígéretes voltát.

- A vezetékes beszédcélú szolgáltatások havi előfizetői díjából származó bevételek 50,3%-kal, 44,9 milliárd forintra nőttek a közel 50%-os februári díjemelés következtében, amely összhangban áll a vállalat díjkiegyenlítési törekvéseivel.

Az EBITDA (pénzügyi költségek, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 14,0%-kal (euróban 11,0%-kal) 152,6 milliárd forintra nőtt (589,6 millió euró), szemben az 1999. év hasonló időszakában elért 133,8 milliárd forinttal. Az EBITDA ráta 46,6% volt a 2000. év első kilenc hónapjában.


Az adózott eredmény 11,6%-kal (euróban 8,6%) 62,3 milliárd forintra nőtt (240,7 millió euró), ami 19%-os eredmény rátát jelent.
Straub Elek, elnök-vezérigazgató így értékelte az eredményeket: "A vezetékes beszédcélú üzletágunk bevétel-növekedésének lassulása azt jelzi, hogy a terület érett fejlődési szakaszába jutott. Ezt bizonyítja, hogy a telefonellátottság 40% körül stagnálni látszik, valamint a perc-alapú tarifák csökkentéséből eredő forgalomnövekedés mindezidáig elégtelennek bizonyult. A MATÁV ezért a közeljövőben jelentős átszervezést valósít meg, melynek hatása érzékelhető lesz már a 2000. évi eredményeken is. Az átszervezés részleteit az elkövetkező pár hét folyamán jelentjük be. Az átszervezés célja, hogy fix vonalas, beszédcélú üzletágunk működésének új lendületet adjunk a piac teljes liberalizálása felé tartva.
A MATÁV mobil és adatkommunikációs üzletágai ugyanakkor ismételten kimagasló teljesítményt nyújtottak. Ezen gyors növekedést produkáló területekbe további beruházásokat eszközölünk, a vállalat jövőbeni sikerességének minél erőteljesebb megalapozása érdekében. Úgy gondolom, az elkövetkező időszak kihívásokkal teli, de izgalmas periódus lesz a vállalat életében. Továbbra is egy erős és helytálló MATÁV működtetésén fogunk dolgozni, és úgy kívánjuk pozícionálni a vállalatot, hogy minél kedvezőbben ki tudja használni a magyar üzleti és lakossági fogyasztók körében a mobil és az IP-alapú termékek és szolgáltatások iránti növekvő igény nyújtotta lehetőségeket."

Horst Hermann, stratégiai igazgató a következőket tette hozzá: "Mindemellett továbbra is szorosan együttműködünk stratégiai partnerünkkel, a Deutsche Telekom-mal jól meghatározható kockázat/megtérülés profilú, magyarországi és régióbeli terjeszkedési lehetőségek értékelésében. A makedón távközlési vállalat 51%-os tulajdonrészének megvételére közelmúltban benyújtott konzorciális ajánlatunk jól példázza a vállalat konzervatív álláspontját. Ennek lényege, hogy olyan, nagy növekedési potenciállal rendelkező piacokon kívánunk megjelenni, ahol hasznosítani tudjuk eddigi tapasztalatainkat, ahol erősíteni tudjuk regionális hálózati szolgáltatói pozíciónkat és javítani kínált szolgáltatásainkat, illetve ahol értéket teremthetünk befektetőink számára."

A mobilbevételek 32,6%-os növekedéssel elérték a 79,1 milliárd forintot, ami a Matáv teljes bevételének 24,2%-át jelenti. A Westelnek a piacra belépő új előfizetők 53,9%-át sikerült megszereznie az év első kilenc hónapjában, ami jól mutatja a vállalat lendületét két agresszív GSM piaci versenytársával szemben. Az időszak végén a Westelnek 1,35 millió előfizetője volt, ami éves szinten több mint 80%-os növekedést jelent. Az ügyfélszám nettó növekményének 82%-át az előre fizetett szolgáltatások előfizetői tették ki, akik szeptember végén az összes előfizető közel 45%-át képezték. A Westel egy előfizetőre jutó átlagos havi forgalma továbbra is magas, 185 perc, ami csak 7,5%-kal marad el az egy évvel korábbitól. Az egy előfizetőre jutó átlagos havi bevétel a tavalyi év hasonló időszakával szemben 18,3%-kal, 9 431 forintra csökkent. Ennek oka egyrészt, hogy az előfizetők között jelentősen megnövekedett az előre fizetett szolgáltatásokat igénybe vevők aránya, másrészt a versenyképesség megőrzése érdekében tett lépések, azaz a múlt év végén bevezetett másodperc alapú számlázás egyszeri hatása és a havi előfizetői díjak az év korábbi szakaszában végrehajtott csökkentése.

Az első háromnegyed évben az adatátviteli szolgáltatások bevételei 34,4%-kal, 19,2 milliárd forintra nőttek, amit két rendkívül pozitív folyamat erősített. Egyrészt az üzleti ügyfeleink a hagyományos adatátviteli megoldásokról az IP alapú termékek használatára térnek át. Másrészt a sávszélesség iránti növekvő ügyféligények jelentős lökést adnak az üzletág fejlődésének. Az igényekre reagálva a Matáv szeptemberben elindította kereskedelmi ADSL szolgáltatását, amelynek várakozásaink szerint tízezres nagyságrendű előfizetői tábora lehet 2001. végére.

Internetes leányvállalatunk, a Matávnet az elmúlt egy év során több mint kétszeresére, 80 ezer fölé emelte előfizetői számát. A MATÁVnet ezúttal is úttörő volt a magyar piacon, amikor a közelmúltban bevezette ADSL alapú internetes szolgáltatáscsomagjait, ugyanakkor EDI alapú elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokkal és versenyképes, átalánydíjas bérelt vonali ajánlattal is megjelent a piacon. Szeptemberben indult a Marketline - a Matávnet, az SAP, a Compaq és az Arthur Andersen vegyesvállalata - azzal a céllal, hogy megszerezze a magyar B2B (vállalatok közötti) elektronikus kereskedelmi szolgáltatások piacának egy részét. Aktívan jelen vagyunk a B2C (vállalatok és fogyasztók közötti) piacon is, népszerű elektronikus kiskereskedelmi szolgáltatásokat kínáló vegyes vállalatokon keresztül (műszaki cikkek, könyvek, szórakozás stb.).

A MATÁV vezetékes, beszédcélú szegmense szerény növekedést mutatott. A vonalellátottság (ISDN csatornákkal együtt) 39,1% volt a harmadik negyedév végén, ami a magyar gazdaság és a távközlési piac jelenlegi fejlődési szakaszában a telítődési szinthez közelinek tekinthető. Bár az összes vonalak száma mindössze 1,2%-kal nőtt ez évben, a vonalak összetételében elmozdulás érzékelhető a magasabb minőségű és jövedelmezőbb digitális vonalak javára. A legutóbbi marketing akciók eredményeként az ISDN csatornák száma éves szinten csaknem 140%-kal, több mint 240 ezerre nőtt szeptember végéig. A vezetékes vonalak ma már több mint 8%-a ISDN-csatorna, szemben az egy évvel ezelőtti alig 4%-kal. Ahhoz, hogy a vezetékes vonalak száma az év elejéhez viszonyítva 91 ezerrel csökkent, hozzájárult az ISDN térhódítása és a vezetékesről mobilra való áttérések mellett az is, hogy a Matáv szigorúbb irányelveket alkalmaz a nem fizető ügyfelekkel szemben.

A belföldi forgalom percadatai éves szinten 12,9%-kal nőttek, mindamellett a megnövekedett forgalom nem tudta ellensúlyozni az év elején végrehajtott kétszámjegyű forgalmi díjcsökkentés és a csúcsidőn kívüli belföldi távhívásokra májustól augusztusig bevezetett díjkedvezmény hatását. Ennek megfelelően a belföldi beszédcélú forgalomból származó bevételek kismértékben, 1,4%-kal csökkentek és 97,3 milliárd forintot tettek ki. A nemzetközi kimenő forgalom percadatai 4,9%-kal csökkentek az átlagosan 12%-os díjcsökkenés ellenére, mivel a nemzetközi forgalom egyre nagyobb része bonyolódik mobiltelefonon, nemzetközi vállalati hálózatokon és a versenytársak IP hálózatain.

Éves szinten a személyi jellegű költségek mindössze 1,5%-kal, 43,3 milliárd forintra nőttek. A 2000. április 1-jével megvalósult béremelést nagyobbrészt ellensúlyozta az átlagos alkalmazotti létszám 8,7%-os csökkentése, valamint a nyugdíjasok juttatásaira képzett céltartalék csökkentése, aminek alapja a nyugdíjasok juttatásaira vállalt kötelezettségek kedvező újraértékelése volt az érdekképviseletekkel folytatott tárgyalások eredményeként. Szeptember 30-án az egy alkalmazottra jutó vezetékes vonalszám 259 volt, ami meghaladja a 2000. év végére célul kitűzött 250-et.

A MATÁV Rt. fontosabb részvényesei a 2000. szeptember 30-i állapot szerint: a Magyar Állam (az Arany Részvény birtokosa); MagyarCom, a Deutsche Telekom AG tulajdona (59,49%);míg a részvények 40,51%-a nyilvános forgalomban van.

A MATÁV első háromnegyed éves gyorsjelentése a Matáv web-oldalán is olvasható:

http://www.matav.hu/vilag/befektetoknek/index.html

További információk:
Huszár András, MATÁV Pénzügyi ágazati igazgató, tel.: 458 0402
Szabó Edit MATÁV Befektetői kapcsolatok, tel.: 458 0403
E-mail: investor.relations@ln.matav.hu