Sajtóközlemények

Lehet-e ennél okosabb? – Okos padokat tervező versenyt hirdet a T-Systems Magyarország

Budapest, 2016. október 11. 12:00

Utcai padok okosítására írt ki pályázatot egyetemisták és főiskolások számára a T-Systems Magyarország. Az ötletpályázat célja, hogy a T-Systems egy sorozatgyártásra alkalmas, több helyszínen is elhelyezhető (pl. egyetem, város), közösséget és emberi személyes kapcsolatokat építő Okospad szolgáltatásokra kapjon felhasználói ötleteket.

A pályázaton a látványterv mellett ötleteket is várnak a T-Systems-nél arra, hogy a diákok szerint milyen smart city szolgáltatásokat lenne célszerű beépíteni a padokba ahhoz, hogy a megszokott funkción túl sokkal komplexebb módon szolgálják a városiak kényelmét és „padokból p@dokká” váljanak. Az Okos P@D pályázat legjobb ötleteit megvalósítják. A nyertes csapat tagjai csatlakozhatnak a Telekom- T-Systems gyakornoki programjához, valamint heti bérletet kapnak a 2017-es VOLT Fesztiválra.Az értékelés során a zsűri figyelembe veszi a pályázat társadalmi hasznosságát, valamint azt is, hogy mitől lesz népszerű az Okos P@d. Fontos szempont emellett a látvány, a megvalósíthatóság, sorozatgyárthatóság, az élettartam, fenntarthatóság (egyszerűen, olcsón, környezetbarát módon történő üzemeltethetőség), illetve a pályázat egyedisége, újszerű ötlete, felhasználhatósága.

Az okos padok funkciói a városban élő lakosok és turisták számára nyújthatnak mindennapi segítséget, aktuális információk kihelyezésével, interaktív térképpel, menetrendekkel, beépített wifi hotspottal, vagy töltőkkel. Emellett szórakoztató elemek, például fényképkészítés is színesíthetik a pad alkalmazásinak lehetőségeit, de biztonságérzetet is növelhetik a padba helyezett térfigyelő kamerák. Számos külföldi megoldásból lehet további ötleteket nyerni, a bostoni okos padok például helyspecifikus információt is szolgáltatnak a környék levegőminőségéről vagy zajszintjéről.

A pályázatokat szakértői zsűri bírálja el, amelynek tagjai

  • Kobrizsa Ádám, a Mindspace alapítója,
  • Rab Árpád, az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technológia Tudásközpont kutatója,
  • Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország Vezérigazgató-helyettese
  • Csorba Endre, a T-Systems Magyarország Konvergens kommunikáció kompetencia központjának vezetője,
  • Kiss Ferenc, a T-Systems Magyarország Digitális Város programvezetője

A pályázatok beadásának határideje: 2016. november 11. éjfél.

További információ: http://www.legyelteisinformatikus.hu/palyazat