Sajtóközlemények

A Telekom bemutatta az első magyarországi, valós körülmények között létrejött 5G kapcsolatot

Budapest, 2018. július 2. 10:00

  • Elsőként mutatott be Magyarországon valós körülmények között működő 5G hálózatot a Magyar Telekom budapesti, Krisztina körúti székházában. A 3.7 GHz-es spektrumban működő teszthálózat szabványosítás előtti, kereskedelmi bevezetés előtt álló 5G berendezések segítségével valósult meg.
  • A Telekom a valós életből vett látványos példákon keresztül mutatta be, mire lesz képes a jövőben az 5G technológia, melynek jellemzői a rendkívül alacsony késleltetés, valamint a lényegesen nagyobb átviteli sebesség az új frekvenciatartományokban elérhető nagyobb sávszélességek, illetve az erőforrások hatékonyabb használata révén.
  • Az új technológia várhatóan néhány éven belül válik általánosan elérhetővé Európában, a jelenlegit ezerszeresen meghaladó kapacitással, amely lehetővé teszi majd több milliárd eszköz hálózatra való kapcsolódását.

A tavaly, laboratóriumi körülmények között előállított, 22 Gbps sebességet elérő 5G kapcsolat után ezúttal valós körülmények között mutatta be a Magyar Telekom budapesti székházában, hogy mire lesz képes a jövőben az 5G hálózat. A 3.7 GHz-es spektrumban működő teszthálózat szabványosítás előtti 5G rendszerrel valósult meg, és a Huawei Technologies kereskedelmi bevezetésre kész 5G hálózati eszközeit használta.

„Bár a digitalizáció már most is fantasztikus lehetőségeket biztosít, az 5G ezeket új szintre emeli, és még több lehetőséget, még jobb életminőséget biztosít mindannyiunknak. Az 5G valódi ugrás, iparágakat átívelő forradalom, mely átalakítja gyártóipart, az egészségügyet, a közlekedést, az oktatást és az élet szinte minden területét. A Magyar Telekom folyamatosan keresi, hogy milyen hálózattal és szolgáltatásokkal készüljön az új korszakra, és kísérletezik partnereivel ügyfelei és a társadalom egésze javára” – mondta a bemutatón Rékasi Tibor, a Magyar Telekom új vezérigazgatója.

A merőben új hálózati koncepciót jelentő 5G a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíti. Késleltetés nélküli, villámgyors és folyamatosan rendelkezésre álló kapcsolatról van szó, amely robotokat és gyártósorokat tud kiszolgálni, képes biztonságosan információval ellátni a földön, vízen és levegőben közlekedő járműveket, prediktíven felkészíteni magát egy-egy nagyobb terhelésre, vagy autonóm módon kijavítani a saját hibáit. Bár a jelenlegi hálózatoknál lényegesen gyorsabb is lesz majd, az 5G lehetőségei nem csak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésre való képességben is.

A mostani bemutatóval a vezető magyar távközlési vállalat anyacége, a Deutsche Telekom nyomdokaiba lépett: utóbbi Európában elsőként hozott létre valós 5G-s kapcsolatot Berlinben 2017 októberében, amely a 3.7 GHz-es spektrumban akár 2 Gbps sebességgel és mindössze 3 ms késleltetéssel működött. Idén májusban pedig Európában az első 5G NR NSA szabványnak megfelelő hálózati tesztet mutatta be a Deutsche Telekom kereskedelmi hálózaton.

A bemutatott esettanulmányok:

Valós idejű távdiagnózis 5G hálózaton keresztül

  • A traumás sérülések ellátásában kulcsszerepe van a korai állapotfelmérésnek. A bemutatott esettanulmányban a kórházi kezelőorvos már valós időben információkat kaphat a beteg sérüléseiről a mentőorvos közreműködésével, még azelőtt, hogy a sérült a baleset helyszínéről a kórházba érkezne. Az elképzelés szerint a jövőben egy speciális orvosi szonda 5G hálózaton keresztül valós időben továbbítja a felvételeket a távoli 3D-holografikus képalkotáshoz, ami aztán közvetlenül az orvos, illetve mentős betegellátó látóterébe érkezik. Az orvos és a mentős így közösen egyből látják a páciens állapotát, aminek köszönhetően könnyebben és gyorsabban fel tudják állítani a diagnózist, és megtervezhetik a szükséges ellátást (pl. műtéti beavatkozást).
  • A szondából kinyert adatmennyiség a felhőbe érkezik, ahol különböző alkalmazás-specifikus kiértékelés és képfeldolgozás révén a CT-nél vagy MRI-nél is részletesebb 3D-s holografikus kép készül belőle, amely aztán valós időben megérkezik a fogadó orvos tabletjére vagy speciális AR szemüvegére. Az 5G nyújtotta nagy átviteli sebességnek, valamint a megbízható, alacsony késleltetésű kommunikációnak köszönhetően a mentőorvos és a kezelőorvos ugyanazt a szinkronizált képet látja egyidőben

Mentés drónnal – 5G segítségével

  • Manapság a drónok akár egy előre rögzített repülési útvonalon is képesek önállóan repülni, viszont a mobilhálózaton keresztül történő irányítás, illetve felvétel-továbbítás a hagyományos mobilhálózati technológiák segítségével mindmáig nem megoldott hatékony módon. Azon esetekben amikor a drón távirányítása szükséges, javarészt a WiFi jel valósítja meg a pilóta és az eszköz közti kapcsolatot, ami viszont hatósugár-korlátozást eredményez. Az 5G technológia új dimenziót nyit a drónok innovatív felhasználására, többek közt lehetővé téve életmentési célú alkalmazásukat a közeljövőben.
  • Felderítési, kutatási feladatokban segíthet az a drón, amely a rászerelt hőkamera segítségével tudja a terepet átvizsgálni eltűntek, sebesültek vagy áldozatok után kutatva. Előnyt jelent a gyors bevethetősége: nehezen megközelíthető helyszín esetén jóval a fizikai mentőcsapatok megérkezése előtt elkezdhető a kutatás. A távolról irányítható drón nagy területet tud átkutatni, a kamerájából 5G hálózaton keresztül jut a kép a távoli felhasználóhoz.
  • A hatékony működéshez elengedhetetlen a megbízható átviteli kapcsolat, az alacsony késleltetés, valamint nem utolsó sorban a függőleges nyalábformálás, valamint nyalábirányítás technológiája (Vertical beam forming and steering), amelyek az 5G mobiltechnológia részei. Az 5G sebessége lehetővé teszi, hogy a drónt azon keresztül irányítsák, és emellett képeket, vagy akár 360 fokos videókat is valós időben továbbítsanak a hálózaton.  A képek pontos földrajzi helyzetmegjelöléssel érkeznek, így a mentőcsapat már a konkrét ponthoz tud sietni, ami gyorsítja a mentést.