Sajtóközlemények

A TOP 3 legvonzóbb munkahely között a Telekom

Budapest, 2020. augusztus 13. 14:00

Az újgenerációs álláshirdetési platform, a Zyntern legfrissebb kutatásában a pályakezdő fiatalok munkahelyválasztási preferenciáit mérte fel, valamint utánajárt a számukra leginkább vágyott munkahelyeknek is. Közel 3.000 fiatal egyöntetű visszajelzése alapján a Magyar Telekom a TOP 3 legvonzóbb hazai munkaadók között szerepel.

Elsősorban az Y és Z generáció tehetséges fiataljainak álláskeresését, karrierindítását segítő startup, a Zyntern idén áprilisban végzett felmérést közel 3.000 fiatal bevonásával, feltérképezve munkahelyválasztási szempontjaikat, fizetési igényeiket, a számukra legvonzóbb munkaadókat és véleményüket a koronavírus munkaerőpiaci hatásairól. A válaszadó fiatalok azokat a munkahelyeket, ahol szívesen dolgoznának, szabadszavas formában jelölhették meg, maximum 5 vállalat, cég említésével. Az eredmények feldolgozását és az egyes szakterületek toplistáinak összesítését követően kialakult az összesített rangsor, mely a fiatalok TOP 3 álommunkahelyét jelöli, melynek dobogóján a Magyar Telekom is szerepel a Google és a Bosch mellett. A kutatás az egyes szektorokat külön is vizsgálta, IT területen a fiatalok visszajelzései értelmében szintén toplistás a Telekom, a telco szektorból egyedüli résztvevőként.

A felmérés eredményei összhangban állnak a Randstad év eleji, globális felmérésével 1 , ahol a válaszadók szintén a Magyar Telekomot jelölték meg a telekommunikációs szektor legvonzóbb munkahelyének. „Óriási büszkeség számunkra, hogy a két egymástól független kutatás eredményei összecsengenek és egyöntetűen megerősítik, hogy minden korosztály számára vonzó munkahelyet építünk. Hiszünk benne, hogy vállalatunk sikerének egyik záloga munkavállalóink sokszínűsége: a frissdiplomások és a sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberek tudása és szemlélete egyaránt szükséges ahhoz, hogy a legkiemelkedőbb szolgáltatásokat nyújthassuk ügyfeleink számára.”– nyilatkozta az elismerés kapcsán Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere.

A Telekom munkáltatói márkaépítése során eddig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatalok megszólítására, bevonzására. A vállalat szeptemberben indítja el új, végzősöknek szóló karrierprogramját, a Telekom Kickstart-ot, melynek célja, hogy a tehetséges, kiemelkedő képességű hallgatók számára egy év alatt olyan szakmai tudást, és agilis szemléletmódot adjon át, melynek segítségével a cég leendő utánpótlását jelenthetik. A 20 főre tervezett program iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott az egyetemisták körében, a jelentkezési határidőig 500 pályázat érkezett, szeptembertől végül 20 pozícióban a vállalat minden területét lefedve próbálhatják ki magukat a legtehetségesebb fiatalok.

1https://www.telekom.hu/rolunk/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2020/majus_22