Sajtóközlemények

A Magyar Telekom 2021. harmadik negyedévi eredményei

Budapest, 2021. november 9. 17:30

A Magyar Telekom ma közzétette 2021. harmadik negyedévre és első kilenc hónapra vonatkozó EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra.

Főbb eredmények:

Az összbevétel éves összehasonlításban 6,2%-kal, 178,1 milliárd forintra nőtt 2021 harmadik negyedévében , és 4,6%-kal 506,5 milliárd forintra 2021 első kilenc hónapjában, elsősorban a távközlési szolgáltatási bevételek, különösen a mobil adatbevételek, valamint a rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek mindkét országban tapasztalható növekedése miatt.

  • A mobil bevételek éves összehasonlításban 2021 harmadik negyedévében 6,5%-kal, 98,6 milliárd forintra nőttek a mobil adat-, SMS és visitor bevételek további emelkedésének köszönhetően, ami teljes mértékben ellensúlyozta az alacsonyabb kiskereskedelmi hangbevételek hatását.
  • A vezetékes bevételek éves szinten 2,2%-kal, 56,3 milliárd forintra nőttek 2021 harmadik negyedévében, mivel a szélessávú és TV bevételek javulása ellensúlyozta a hangalapú bevételek csökkenését mindkét országban.
  • A rendszerintegrációs és informatikai bevételek előző év azonos időszakához képest 16,1%-kal, 23,2 milliárd forintra nőttek 2021 harmadik negyedévében , ami a magyarországi projektbevételek kedvezőbb szezonális alakulását, valamint Észak-Macedóniában az egyedi megoldási projektekből származó bevételek növekedését tükrözi.

A közvetlen költségek 5,5%-kal nőttek éves összehasonlításban 76,4 milliárd forintra 2021 harmadik negyedévében , és 4,2%-kal 215,3 milliárd forintra 2021 első kilenc hónapjában, nagyrészt a magasabb RI/IT szolgáltatásokkal, roaming és összekapcsolási költségekkel összefüggésben.

  • Az összekapcsolási költségek előző év azonos időszakához képest 17,4%-kal, 6,5 milliárd forintra nőttek a harmadik negyedévben, ami elsősorban a magyarországi megnövekedett hálózaton kívüli mobil hang- és SMS-forgalom következében a belföldi mobilszolgáltatók felé irányuló kifizetések emelkedésének, valamint az észak-macedóniai nemzetközi tranzitforgalomhoz kapcsolódó költségek növekedésének eredménye.
  • Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek nagyrészt a bevételekkel összhangban nőttek az előző év azonos időszakához képest és 16,7 milliárd forintot tettek ki 2021 harmadik negyedévében.
  • A követelések értékvesztésével kapcsolatos költségek éves összevetésben 21,3%-kal 1,9 milliárd forintra javultak 2021 harmadik negyedévében a magyarországi jobb követelésfaktoring eredmények és kedvezőbb korosodás miatt, amit részben ellensúlyoztak a kedvezőtlen egyszeri értékvesztési költségek Észak-Macedóniában.
  • A távközlési adó 14,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest és 6,5 milliárd forintot tett ki az időszakra vonatkozóan, ami a 2020 harmadik negyedévben könyvelt egyszeri korrekció hiányát, valamint, különösen az üzleti ügyfelek körében tapasztalt, alacsonyabb használati szintet tükrözi.
  • Az egyéb közvetlen költségek éves szinten 4,6%-kal 44,9 milliárd forintra nőttek 2021 harmadik negyedévében, a magasabb roaming kifizetések és a készülékértékesítési költségek kisebb mértékű növekedésének következtében.

A bruttó fedezet éves összevetésben 6,8%-kal, 101,7 milliárd forintra javult 2021 harmadik negyedévében és 4,9%-kal, 291,3 milliárd forintra 2021 első kilenc hónapjában, mind a távközlési, mind az RI/IT szolgáltatások növekvő hozzájárulásának köszönhetően.

A közvetett költségek éves összevetésben 2,3%-kal, 35,3 milliárd forintra nőttek 2021 harmadik negyedévében , illetve 0,9%-kal 115,4 milliárd forintra az év első kilenc hónapjában a magasabb személyi jellegű ráfordítások következtében, amelyek ellensúlyozzák az egyéb működési költségek csökkenését.

  • A személyi jellegű ráfordítások 1,8 milliárd forinttal nőttek az előző év azonos időszakához képest, 20,1 milliárd forintot elérve 2021 harmadik negyedévében, főként a magyarországi önkéntes létszámleépítési programhoz kapcsolódó magasabb végkielégítési költségek és a magasabb teljesítmény prémiumköltségek miatt. Ezek teljes mértékben ellensúlyozták az alacsonyabb átlagos létszám pozitív hatását.
  • Az egyéb működési költségek 6,0%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, 16,2 milliárd forintot tettek ki a negyedévben, a költségoptimalizálási intézkedések pozitív hatásának köszönhetően, különös tekintettel a karbantartási és javítási-, valamint alapanyagköltségek terén.
  • Az egyéb működési bevételek stabilan 1,0 milliárd forintos szinten alakultak 2021 harmadik negyedévében, míg 2021 első kilenc hónapjában éves szinten 0,4 milliárd forinttal nőttek, tükrözve a magyarországi ingatlanértékesítésekből származó magasabb bevételeket.

Az EBITDA éves összevetésben 9,3%-kal, 66,4 milliárd forintra nőtt a negyedévben, az EBITDA AL 9,7%-kal javult az előző év azonos időszakához képest, 60,3 milliárd forintra . 2021 első kilenc hónapjában az EBITDA 7,7%-kal, az EBITDA AL pedig 8,0%-kal nőtt éves szinten. A javuló eredményt elsősorban a szolgáltatási bevételek és ebből adódóan a bruttó fedezet növekedése okozta.

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek előző év azonos időszakához képest 4,4%-kal, 36,9 milliárd forintra nőttek 2021 harmadik negyedévében , ami a 2020 szeptemberében Magyarországon aktivált frekvenciaengedélyeknek és a réztechnológia kiváltási projekthez kapcsolódó magasabb értékcsökkenésnek tudható be.

Az adózott eredmény éves összevetésben mérsékelten, 1,3%-kal volt alacsonyabb, 19,4 milliárd forint 2021 harmadik negyedévében , mivel a működési eredmény javulását ellensúlyozta kevésbé kedvezőbb pénzügyi eredmény, elsősorban a kedvező egyszeri, bázisidőszaki hatások hiánya miatt. 2021 első kilenc hónapjában az adózott eredmény éves szinten 45,0%-kal, 44,0 milliárd forintra nőtt az EBITDA-növekedés és a javuló pénzügyi eredmények következtében.

  • A nettó pénzügyi eredmény 4,3 milliárd forinttal csökkent az előző év azonos időszakához képest, 2021 harmadik negyedévében 5,5 milliárd forint veszteséget eredményezett. A pénzügyi ráfordítások növekedésének hátterében részben a spektrumdíj fizetési kötelezettségekhez kapcsolódóan elszámolt kamatköltségek növekedése, valamint a származékos ügyletek valós értéken történő szerepeltetéséből eredő kevésbé kedvező eredmények álltak. Ez a hozamgörbe eltérő mozgását tükrözi a bázisidőszakhoz képest. 2021 első kilenc hónapjában a nettó pénzügyi eredmény 6,4 milliárddal javult az előző év azonos időszakához képest és 11,2 milliárd forint veszteséget eredményezett, ami nagyrészt a 2020 első kilenc hónapjához képest kedvezőbb árfolyamhatásoknak köszönhető.
  • A nyereségadó nagyjából változatlan maradt az előző év azonos időszakához képest, 4,5 milliárd forint volt 2021 harmadik negyedévében, ami az adózás előtti eredmény hasonló szintjét tükrözi.

A nem irányító részesedésekhez köthető nyereség éves szinten 44,4%-kal, 1,6 milliárd forintra nőtt 2021 harmadik negyedévében , köszönhetően az észak-macedóniai bevételi, valamint jövedelmezőségi trendek erőteljes javulásának.

A szabad cash-flow spektrum licensz nélkül (azaz az egyszeri spektrum licensz díjak nélkül) 34,4 milliárd forintot ért el 2021- első kilenc hónapjában, mivel a jelentős EBITDA növekedést részben ellensúlyozta a beruházásokkal kapcsolatos kifizetések és a működőtőke alakulása.

Főbb pénzügyi mutatók


Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, elmondta:

„2021 harmadik negyedévben is kedvezően alakult a működési környezet, mivel tovább csökkent a COVID-19 piacra és a Magyar Telekomra gyakorolt hatása. Stratégiánkkal összhangban folytattuk gigabit-képes hálózatunk építését és modernizációját, aminek köszönhetően a harmadik negyedév végére 2,89 millió hozzáférési pontot értünk el.

Éves összevetésben a Társaság jelentősen tudta növelni árbevételét, bruttó nyereségét és EBITDA-ját egyaránt. Ez a kiváló hálózati minőségnek és a kiemelkedő ügyfél-elégedettségi eredményeinknek köszönhető, amely lehetővé tette, hogy sikeresen monetizáljuk a távközlési és adatszolgáltatásaink iránti erős piaci keresletet.”

 

Főbb pénzügyi mutatók