Sajtóközlemények

Kortárs kiállítást rendez a Ludwig Múzeum a Telekom művészeti gyűjteményéből

Budapest, 2020. szeptember 4. 10:00

Egyensúlyban/Keeping the Balance címen nyílt az első időszaki kiállítás szeptember 3-án a Ludwig Múzeumban a kijárási korlátozások feloldását követően, amelynek keretében mintegy hatvan mű kerül bemutatásra a Deutsche Telekom művészeti gyűjteményéből (Telekom Art Collection). A válogatásban főként kelet-európai gyökerekkel rendelkező művészek alkotásai szerepelnek, melyek többségét először láthatja hazai közegben a magyar közönség.

Miként sikerülhet megtalálni és megtartani az egyensúlyt egy összetett, ellentmondásokkal teli és gyakran ellentétektől terhes valóságban? A kiállítás fókuszában álló kérdés talán még sosem volt ennyire aktuális. A tárlat – reflektálva a fenti dilemmára – egyszerre sugall reményt, és fogalmaz meg állítást arról, hogy a művészeti vita és a szembenézés olyan gondolatokat ébreszthet, olyan élményeket közvetíthet, amelyek kifejezetten alkalmasak arra, hogy megtaláljuk ezt az egyensúlyt.

„A Telekom, mint Európa egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója, erős gyökerekkel rendelkezik a kelet-európai térségben. Alaptevékenységünk megbízható szolgáltatása mellett kiemelten fontos számunkra a környezet, melyben működünk. Éppen ezért, társadalmi szerepvállalásunk az élet szinte minden területére kiterjed, legyen szó a környezet védelméről, edukációs tevékenységről, társadalmi érzékenyítésről, vagy a kulturális élet támogatásáról.A Magyar Telekom több évtizede elkötelezett a hazai művészeti színtér erősítése, színesítése mellett, elsősorban zenei programok szervezése, szponzorálása által.  Az Egyensúlyban című kiállítás megrendezése jó alapot nyújt a további párbeszédre, vélemények megosztására, közös feldolgozására, összhangban a Telekom vállalati filozófiája által megfogalmazott gondolattal: „Life is for sharing”.” – mondta el a kiállítás kapcsán Darja Dodonova, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.

“Nagyon örülünk annak a lehetőségnek, hogy gyűjteményünk bemutatásra kerülhet a Ludwig Múzeumban, Budapesten. Egy kortárs művészeti gyűjtemény építése mindig izgalmas, kihívásokkal teli feladat. 2010-ben, mikor életre hívtuk az Art Collection Telekom-ot, célunk az volt, hogy támogassuk és szélesebb közönséggel is megismertessük a közép-kelet európai fiatal, kortárs alkotók munkáit. Azóta, ha visszatekintünk, már több, mint tíz kiállítást rendeztünk szerte Európában - többek között Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Romániában – és az egyöntetű pozitív visszajelzések megerősítettek minket abban, hogy valóban értékes gyűjteményt építünk.” – tette hozzá Antje Hundhausen, a Deutsche Telekom márka-élményért felelős igazgató-helyettese.

A Telekom kifejezetten kortárs, térségünkben alkotó művészek munkáira koncentráló gyűjteménye izgalmas bepillantást nyújt a régió sajátos történelmi, politikai és kulturális helyzetére, egyedi problémáira, társadalmi dilemmáira. A tárlat szeptember 4. – november 22. között tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.

KEEPING THE BALANCE/Egyensúlyban
Művek a Telekom Művészeti Gyűjteményből
Kurátorok: Szipőcs Krisztina, Nathalie Hoyos és Rainald Schumacher

Ludwig Múzeum, Budapest
2020. szeptember 4. - november 22.
https://www.ludwigmuseum.hu/kiallitas/egyensulyban-muvek-az-art-collection-telekom-gyujtemenybol