Sajtóközlemények

A Magyar Telekom 2021. negyedik negyedévi eredményei

Budapest, 2022. február 23. 17:30

A Magyar Telekom ma közzétette 2021. negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra.

Főbb pénzügyi mutatók

Főbb eredmények:

Az összbevétel éves összevetésben 2,5%-kal, 193,6 milliárd forintra nőtt 2021 negyedik negyedévében , illetve az egész év során 4,0%-kal 700,1 milliárd forintra az előző év azonos időszakához képest, ami elsősorban a távközlési szolgáltatásokból, különösen a mobil adatforgalomból származó bevételek emelkedésének köszönhető. Ez ellensúlyozta az alacsonyabb rendszerintegrációs és IT (RI/IT) értékesítést mindkét országban..

  • A mobil bevételek 9,3%-kal, 107,1 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ami a mobil adat- és SMS-bevételek további erősödésének, valamint a magyarországi készülékértékesítés növekedésének köszönhető.
  • A vezetékes bevételek éves szinten 1,1%-kal, 58,6 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében, mivel a szélessávú és televíziós bevételek javulása ellensúlyozta a hangalapú bevételek és a készülékértékesítési bevételek csökkenését.
  • A rendszerintegrációs és informatikai bevételek éves szinten 15,4%-kal, 27,9 milliárd forintra csökkentek 2021 negyedik negyedévében, és mérsékelten, 2,9%-kal, 86,9 milliárd forintra csökkentek 2021 teljes évben. A negyedéves teljesítmény a magyar projektbevételek eltérő szezonális alakulását tükrözi, az előző év azonos időszakához képest alacsonyabb bevételek mutatkoztak a negyedik negyedévben, ami párosult a nagyértékű testreszabott megoldási projektek csökkenésével Észak-Macedóniában.

A közvetlen költségek éves összevetésben 6,1%-kal, 96,4 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében, a teljes évet tekintve pedig 4,8%-kal, 311,7 milliárd forintra, nagyrészt követelések értékvesztésével kapcsolatos és készülékértékesítési költségek emelkedése miatt.

  • Az összekapcsolási költségek éves összevetésben 8,0%-kal 6,3 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében, ami elsősorban a megnövekedett, hálózaton kívüli mobil hang- és SMS-forgalom kombinációját tükrözi Magyarországon, ami a hazai mobilszolgáltatóknak történő kifizetések növekedését eredményezte.
  • Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek a bevétellel összhangban csökkentek éves összevetésben, és 20,3 milliárd forintot tettek ki 2021 negyedik negyedévében.
  • A követelések értékvesztésével kapcsolatos költségek 2,7 milliárd forinttal, 5,2 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében egy magyarországi 3,2 milliárd forintos, előremutató értékvesztés-képzés miatt, tükrözve az ügyfelek fizetőképességének esetleges romlását a kedvezőtlen makrogazdasági tendenciák és a magyarországi hitelmoratórium megszűnésével kapcsolatos 2022 közepére várható hatás következtében. Ehhez társult, hogy Észak-Macedóniában megnőtt a leírások értéke. Ezek ellensúlyozták a kintlévőségek kedvező korosodásának pozitív hatását a magyarországi működésben.
  • A távközlési adó éves szinten változatlan maradt, 6,7 milliárd forintot tett ki az időszakban, tükrözve a csökkenő vezetékes forgalom, ill. a növekvő mobilforgalom együttes hatását.
  • Az egyéb közvetlen költségek éves szinten 11,1%-kal, 57,9 milliárd forintra nőttek 2021 negyedik negyedévében, ami elsősorban a magasabb készülékértékesítési költségeknek, valamint a roaming- és TV-kifizetések növekedésének köszönhető, mely utóbbi a bővülő televíziós ügyfélkörnek tudható be.

A bruttó fedezet éves szinten 0,8%-kal 97,2 milliárd forintra csökkent 2021 negyedik negyedévében , mivel a követelések értékvesztésére képzett leírás ellensúlyozta a pozitív általános teljesítményt. Ennek ellenére a teljes éves bruttó fedezet 3,4%-kal 388,4 milliárd forintra javult az előző évhez képest, köszönhetően a távközlési szolgáltatások növekvő hozzájárulásának mindkét országban.

A közvetett költségek éves összevetésben 8,8%-kal, 32,2 milliárd forintra csökkentek 2021 negyedik negyedévében , és 1,3%-kal, 147,7 milliárd forintra a teljes évre vetítve, köszönhetően az alacsonyabb személyi jellegű költségeknek, amelyek ellensúlyozták az egyéb működési bevételek alacsonyabb szintjét.

  • A személyi jellegű ráfordítások éves szinten 4,6 milliárd forinttal, 16,0 milliárd forintra mérséklődtek 2021 negyedik negyedévében, köszönhetően az alacsonyabb átlagos létszámnak és az éves összevetésben alacsonyabb magyarországi végkielégítési költségeknek, valamint a kapcsolódó könyvelések éven belüli eltérő eloszlása miatti alacsonyabb prémiumköltség pozitív hatásának.
  • Az egyéb működési költségek 4,8%-kal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, 17,5 milliárd forintot tettek ki a negyedévben, köszönhetően a költségoptimalizálási intézkedések pozitív hozzájárulásának, különös tekintettel a karbantartási és javítási-, valamint a tanácsadási költségekre.
  • Az egyéb működési bevételek 2,3 milliárd forinttal, 1,3 milliárd forintra csökkentek 2021 negyedik negyedévében a magyarországi ingatlanértékesítésből származó bevétel hiánya miatt.

Az EBITDA éves összevetésben 3,7%-kal 64,9 milliárd forintra nőtt a negyedévben, az EBITDA AL 3,4%-kal javult az előző év azonos időszakához képest, 58,6 milliárd forintra . Az egész évet tekintve az EBITDA 6,6%-kal, az EBITDA AL 6,7%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezeket a pozitív elmozdulásokat elsősorban a szolgáltatási bevételek növekedése és a személyi jellegű költségeken elért csökkenés okozta.

Az értékcsökkenési leírás 7,0%-kal, 39,3 milliárd forintra nőtt 2021 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Magyarországon a magasabb költségek a szoftverek aktiválásával és élettartam csökkentésével voltak kapcsolatosak, míg Észak-Macedóniában a növekedés a RAN modernizációs program következtében lerövidült hasznos élettartam és a felgyorsult értékcsökkenés következménye.

Az adózott eredmény éves szinten 18,0%-kal 18,8 milliárd forintra nőtt 2021 negyedik negyedévében , és 35,7%-kal, 62,8 milliárd forintra a teljes év során. A növekedés az erős működési teljesítménynek, a javuló költséghatékonyságnak és a kedvezőbb pénzügyi eredményeknek tudható be.

  • A nettó pénzügyi eredmény 3,7 milliárd forinttal javult az előző év azonos időszakához képest, ami 2,5 milliárd forint veszteséget jelentett 2021 negyedik negyedévében. Bár a kamatkiadások nőttek a magasabb spektrumdíjfizetési kötelezettségek és egy - Észak-Macedóniában 2020 negyedik negyedévben elszámolt - egyszeri kamat céltartalék feloldás hiánya miatt, a származékos ügyletek valós értéken történő értékelésének kedvezőbb eredményei, amelyek a releváns hozamgörbék különböző elmozdulásait tükrözik, jelentős javulást eredményeztek az előző év azonos időszakához képest.
  • A nyereségadó ráfordítások éves szinten 15,1%-kal 4,3 milliárd forintra emelkedtek 2021 negyedik negyedévében, összhangban az adózás előtti eredmény növekedésével.

A nem irányító részesedésekre jutó nyereség éves szinten 1,0 milliárd forinttal 0,1 milliárd forintra csökkent 2021 negyedik negyedévében az észak-macedóniai leányvállalatnál felmerülő értékcsökkenési leírást és kamatköltségeket érintő egyszeri hatások következtében, melyek ellensúlyozták a leányvállalat kedvező mögöttes folyamatainak pozitív hatását.

A szabad cash-flow, a spektrum licenszek nélkül (azaz egyszeri spektrumdíj nélkül) 56,2 milliárd forint volt 2021-ben; az éves szintű csökkenést a beruházási kiadások növekedése és a kedvezőtlenebb működő tőke alakulás eredményezte.


Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, elmondta:

A 2021. évi teljesítményünk a Covid-19 világjárvány kezelésére tett erőfeszítéseink sikerét tükrözi. Erőfeszítéseinknek köszönhetően továbbra is magasszintű szolgáltatásokat és támogatást tudtunk nyújtani ügyfeleinknek az egész év során azzal, hogy azonnal reagáltunk az ügyféligények gyors változására. Jelentős hálózati beruházásunk biztosította, hogy a Magyar Telekom továbbra is töretlen szolgáltatási élményt nyújtson a felhasználói számára. Mindezek eredményeként a Magyar Telekom egyre több ügyfél számára vált az első számú telekommunikációs szolgáltatóvá, amivel éves szinten 4,0%-os bevétel és 6,7%-os EBITDA AL növekedést tudtunk elérni, ezzel meghaladva az éves célkitűzéseket. Az üzleti tevékenység érdekében tett jelentős beruházásaink az eredeti célkitűzést kis mértékben meghaladó Capex szinthez vezettek. Ez és az átmenetileg kedvezőtlenebb működőtőke változások együttes hatása a várakozásoktól elmaradó, 56,2 milliárd forint szabad cash-flow-t eredményezett.

Előre tekintve arra számítunk, hogy 2022-ben is meg tudjuk őrizni ezt a pozitív lendületet, ami várhatóan 1% és 3% közötti bevételnövekedést, és a költségkontroll intézkedéseknek köszönhetően 3% és 5% közötti EBITDA AL javulást eredményez. Mivel hálózataink minősége fontos megkülönböztető tényezője Társaságunknak, célunk fenntartani az optikai hálózatbővítési és a mobilhálózat korszerűsítési programunk ütemét, és ezek következtében éves összehasonlításban nagyjából változatlan beruházási szintet tervezünk. Az EBITDA AL és a működőtőke, várakozásaink szerinti kedvező alakulásának köszönhetően a spektrum licenszek nélkül számolt szabad cash-flow 2022-ben várhatóan legalább 70 milliárd forintot fog elérni.”

 

Főbb pénzügyi mutatók