Sajtóközlemények

Ha hív a lehetőség, felveszed?

Budapest, 2023. március 8. 10:00

Magyar tervezővel közös alkotással hívja fel a figyelmet a Telekom a tehetségek támogatására és a női példaképek fontosságára

Példaértékű fiatal tehetségek bemutatásával és Daubner Anna hazai tervezővel közös, egyedi pólókollekcióval készült a Telekom az idei nőnapra. A vállalat célja a kezdeményezéssel, hogy bátorítást, megerősítést adjon a fiatal nőknek álmaik, céljaik megvalósításában.

Kutatások igazolják, hogy a példaképek azon túl, hogy hozzájárulhatnak az általuk képviselt szakmák társadalmi nemi szakadékainak áthidalásához és csökkenthetik a különféle, szakmájukkal kapcsolatos sztereotípiákat, alapvető hatással lehetnek környezetük és a fiatalabb generáció önbizalmára és szakmai életútjára is. Különösen igaz ez a STEM területen dolgozó nőkre, ahol a jó példák bemutatása elősegítheti a pályaválasztás előtt álló fiatal nők döntsét, hogy kutatói, tudományos, műszaki pályára lépnek vagy sem. Az Eurostat 2021-es adatai szerint Magyarországon mindössze 33 százalékatudományos, technológiai (STEM) területen dolgozó nők aránya. Ezt felismerve, a Telekom szándéka, hogy fiatal, tehetséges példaképekkel és megerősítő, bíztató üzenetekkel támogassa a pályakezdőket az előrelépésben. A Telekom BrandShopja március 8-án, Nőnapon egy új, különleges női pólókollekcióval egészül ki.

Az vagy, amit megálmodsz

sajto_230308_Molnar_Viola_Mitter_Anna_Roza.png

A Telekom Daubner Anna tervezőt kérte fel arra, hogy közösen alkossanak meg egy női pólókollekciót, amely azt az üzenetet közvetíti a fiatalok számára, hogy éljenek bátran lehetőségeikkel,  merjenek kísérletezni és tenni álmaik megvalósítása érdekében. A pólók két design-nal: „ Hív a lehetőség, felveszed?” és „ Az vagy, amit megálmodsz” felirattal készült a fiatal tervező műhelyében. Az együttműködés kapcsán Daubner Anna kiemelte: „ Az „Az vagy, amit megálmodsz” szlogenű póló motívumai (a balettcipő, könyv, űrhajó, sztetoszkóp, kontroller) azt próbálják megjeleníteni, hogy mindegy, hogy mi szeretnél lenni, az a lényeg, hogy ez megtörténhessen. A pólókon megjelenő szlogenek jól működnek, ha tudod, hogy az utadon haladsz, de akkor is, ha (még) nem érzed ott magad, ahol szeretnél lenni. Azzal, hogy hordod, közelebb hozza a céljaidat, hiszen „magadra veszed” azt, ami felé el szeretnél indulni .”



A Telekom a pólók megvásárlásából befolyt összeggel a Nők a Tudományért Egyesület Lányok Napja kezdeményezését támogatja, mely a műszaki, tudományos pálya iránt érdeklődő fiatal lányok számára kínál iránymutatást. „Az Annával való kollaborációnk fő ösztönzője a mentorálás és a példamutatás iránti elköteleződésünk. Folytatva a tavaly a POKET zsebkönyvekkel indult mozgalmunkat – amelynek keretében Üzeneted érkezett címmel jelent meg kötet 32 ismert, tapasztalt, sikeres nő tanácsaival – arra bátorítjuk a fiatal tehetségeket, hogy merjenek álmodni, tenni a céljaikért. A BrandShopunkba frissen bekerült pólókon ezt az üzenetet tesszük megfoghatóvá, láthatóvá olyan módon, ami a fiatalok számára is elérhető és értékkel bír. ”– mondta Friedl Zsuzsanna, a Telekom Chief People Officere.

sajto_230308_nagykovetek.png



Szigeti Fanni, a Nők a Tudományban Egyesület ügyvezetője kiemelte: „ Számos akadály gördül a lányok elé a pályaválasztáskor, az egyik, hogy hiányoznak a női példaképek. Azok a szerepmodellek, akik utat mutathatnak, megoszthatják a tapasztalataikat, bátoríthatják a lányokat. Ha lehet tanácsolni valamit ennek a generációnak, akkor azt mondanám, hogy próbálják megtalálni a saját - nem a környezet és a sztereotípiák által befolyásolt-, valós érdeklődésüket, éljenek a lehetőségekkel és keressék azokat a példaképeket, akik inspirálják őket. A NaTE-nál azon dolgozunk, hogy mindehhez eszközöket adjunk a lányok kezébe .”

A fiatal nőket támogató kampány mellé tíz hazai tehetséges fiatal csatlakozott nagykövetként –Nyáry Luca író, modell, Molnár Viola Anna, az Elle vezető szerkesztője, Tassonyi Csenge a Briefly társalapítója, Mitter Anna Róza a Mittersisters alapítója, Dr. Farkas Alexandra kutató, tudományos újságíró, Petik Panna, az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdázója, Szigeti Fanni, a NaTE ügyvezetője, Prikrill Odett, a Magyar Telekom Java fejlesztő munkatársa, Eke Angéla színésznő, valamint Daubner Anna, a kollekció tervezője. A nagykövetek saját social felületeiken betekintést adnak abba is, milyen út, milyen felismerések, döntések és lépések vezettek sikereikhez.

sajto_230308_Eke_Angela.png sajto_230308_Szigeti_Fanni.png

Fotós: Sutus Fanni

Kampányvideó