Sajtóközlemények

MINDEN LÉPÉSEDBEN OTT AZ ERŐ - JÖVŐ HÉTVÉGÉN STARTOL A 39. TELEKOM VIVICITTÁ 

Budapest, 2024. április 10. 11:30

A futás szerelmesei idén is közös mozgással üdvözlik a tavaszt, Budapestet, a versenyszezont, és ezúttal eredményeik is címlapra kerülhetnek. Április 20-án rajtol a 39. Telekom Vivicittá a Margitszigeten. A kétnapos esemény a mozgás öröme mellett ezúttal minden egyes résztvevőről külön-külön is szól, hiszen a mesterséges intelligencia segítségével névre szóló cikk készülhet róluk a magyar sportnapilap internetes felületére, mert a sport mellett mindenkire ráfér egy kis digitális tuning.

2024. április 20-án, szombaton startol a tavasz legnagyobb szabadidős sporteseménye, a 39. Telekom Vivicittá Budapesten. A programra minden évben egyre többen érkeznek, nemcsak magyar, de számos külföldi futót is megmozgat az esemény. Ezúttal a 20 ezret is meghaladhatja majd a nevezők száma, akik csaknem 1000 településről érkeznek. Az eddigi nevezések alapján 100 országból mintegy 2000 külföldi futó áll majd rajthoz.  

Minden lépésedben ott van az erő! ” – a Telekom Vivicittá futóverseny-sorozat rendezvényeinél ez a gondolat mindig is ott húzódott a háttérben, idén pedig az esemény szlogenje is ez lett. 

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára rámutatott: „Az ország egyik legnagyobb rendezvényszervezőjeként a BSI 39 éve bonyolítja le a rangosabbnál rangosabb szabadidősport-sporteseményeket. Idén százezer ember megmozgatása a céljuk. Azonban azt szeretnénk, ha a BSI eseményein évente legalább kétszer ennyi ember mozogna! Természetesen nem vagyunk a BSI üzlettársai, de az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárságon azért is dolgozunk, hogy a Sportiroda mellett a többi sportesemény szervező is hasonló növekedést tapasztaljon meg minden évben!”

Hozzátette, ezért is hozták létre a Monspart Sarolta Aktív Életmód Stratégiát, de mint mondta, azért van mit még tanulniuk a BSI-től, hiszen négy évtized tapasztalatát nem szabad lebecsülni! Hangsúlyozta, nagyon jónak tartják a BSI futónagyköveti rendszerét. Ennek példáján elindulva szeretnék majd, ha a jövőben számtalan iskolában, munkahelyen vagy akár településen is minél több nagykövet lenne, akik népszerűsítik a sportot és a mozgást. Kiemelte, hogy mindenki szövetséges, aki azért dolgozik, hogy Magyarországon minél többen legyenek aktívak és éljenek egészségesen. Révész Máriusz is rajthoz áll a Telekom Vivicittán, megerősítve az aktív életmód és a közösségi sporttevékenységek iránti elkötelezettségét.

 A Telekom, mint minden évben, idén is extra bázisállomással készül a futóversenyre, valamint igazi, egyedi különlegességgel a résztvevők számára.

„Amikor arról a célunkról beszélünk, hogy Magyarország digitalizációjának fejlődését segítjük, akkor a nagy fejlesztéseken túl ezen apró hétköznapi dolgokra és lehetőségekre is gondolunk Ez a törekvés maga a tuning, ami a mostani reklámkampányunk fő motívuma is: kis változtatás is elég ahhoz, hogy az élet bármely területén jobbak legyünk. A sport minden területe erről szól, kitartásról és áldozatos apró lépésekből álló munkából, ami meghozza a sikert. Mi pedig saját tuning-eszközeinkkel segítjük, hogy a sportteljesítményhez kapcsolódó sikerélmény még színesebb, még jobb legyen.

Idén is szeretnénk elismerni a nevezők teljesítményét egy, a futásukról készült, személyre szóló ajándékkal, amelyet egy hozzájáruló nyilatkozat elfogadása esetén kaphatnak meg. Minden távon a futás közben készített képek és kinyert sportolói adatok alapján AI által generált cikk készül róluk a Nemzeti Sport weboldalára, melyet, ha szeretnének, bárkivel megoszthatnak. ” – mondta Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. 

Hozzátette, készülékajánlatokkal is segítik a felkészülést és a versenyzést, valamint kollégáik nevezési díjainak összegével és 3 millió forintos vállalati felajánlásunkkal a korábbi évekhez hasonlóan a mozgássérültek sportolását segítő Suhanj! Alapítványt támogatják, hogy a Suhanj! Fitness továbbra is lehetővé tegye a mozgás örömét a fogyatékkal élő emberek számára. Kiemelte, eddig több száz munkatársuk regisztrált az eseményre, és a kollégák közösségi sportélményére ad lehetőséget az április 20-ára szervezett Telekomos futam is, ahol a kollégák és családtagjaik egy rövidebb távot teljesíthetnek.

Budapest számára a megtisztelő házigazda szerep mellett azért is fontos ez a rendezvény, mert a Budapest 150 programsorozat keretében tavaly debütáló, 2 városi Telekom Vivicittá túra idén is népszerű: a 8 és 15 kilométeres városi gyaloglás várhatóan 500-nál is több résztvevője Budapest világhíres panorámája és épületei között haladva érinti Budát, Óbudát és Pestet. Mondják: a futás az a sport, amelynek a legszebb stadiont építették. Ez a stadion tavasszal megtelik madárcsicsergéssel, nyíló virágokkal, simogatóan langyos hajnalokkal, korán kelő nappal, ami nekünk is segít, hogy munka előtt húzzunk futócipőt, talán akkor, amikor a gyerekek még alszanak. Tavasszal sok szerelem szövődik, és sokan vannak, akik a sportba szeretnek bele egy életre - ők járnak talán a legjobban, tekintve a testi-lelki rendrakást, amit az edzések végeznek bennünk, és tekintve a csodás sportfesztiválokat, közösségi élményeket, amiket tartogat egy-egy sikeres felkészülés. ” – hangsúlyozta Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes.

Hozzátette, ilyenkor a szabadban rendezett sportesemények tényleg ellátják a kultúra szerepét: közösséget, értékvilágot teremtenek, amelyekbe nem csak beleszeretni, de amelyekhez hűségesnek maradni is megéri egy életen át.

Az esemény főszervezője, a Budapesti Sportiroda (BSI), arra törekszik, hogy az idei esemény is ugyanolyan színvonalas és izgalmas alkalom legyen, mint a korábbiak. Céljuk, hogy minden résztvevő megtalálja a számára megfelelő kihívást, amelyet maximálisan élvezhet. Kocsis Árpád, a BSI vezetője szerint az előzetes nevezések alapján az idei év résztvevőinek száma rendkívül magasnak ígérkezik. „ A tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye a Vivicittá, várhatóan valamennyivel 20 000 feletti résztvevővel a két nap alatt. Közel 1000 hazai településről érkeztek nevezések, 100 országból mintegy 2000 külföldi futó utazik hozzánk. Ez a szám már jól közelít a COVID előtti nemzetközi résztvevői adatokhoz. A tavaly bemutatkozó, 15 és 8 kilométeres Városi Túrák ismét népszerűek, az előnevezők száma elérte az 500 főt, és a várhatóan szép idő még sokakat késztethet indulásra azok közül is, akiknek nem a futás a kedvenc mozgásformája. ” – mondta.

Az idei esemény kulcsgondolata tehát, hogy minden lépésben ott az erő. Aki lépésről- lépésre éri el célját, már tudhatja, milyen sokat számít egy kis tuning, és érdemes egész évben tovább vinni a lendületet. A Telekom ehhez támogatást, digitális jóságokat ad az ügyfeleinek, melyekkel jobbá tehetik az életüket.