kollégáink történetei

Dr. Mikó Lilla

Legal Senior Specialist

Mivel foglalkozol a Telekom jogi területén, és hogyan került az AI a munkád fókuszába?

Jogászként elég változatos feladatokkal találkozom a Telekomnál, de a munkám nagy részét szerződések véleményezése és a szerződéskötési folyamatok támogatása teszi ki. Emellett egy kifejezetten jogi feladatokra fejlesztett AI-megoldás csapaton belüli bevezetését és alkalmazásának elmélyítését koordinálom.

Azon dolgozom, hogy megtaláljuk azokat a feladatokat, amelyekben az AI valóban megkönnyítheti a munkánkat, és segítem a kollégáimat abban, hogy minél magabiztosabban használják ezeket az eszközöket.

A jogi csapatunk már jóval az AI térhódítása előtt is nyitott volt az új technológiákra. Folyamatosan kerestük azokat a digitális megoldásokat, amelyekkel egyszerűbbé és hatékonyabbá tehetjük a munkánkat. Így amikor megjelent a mesterséges intelligencia, nem fenyegetésként tekintettünk rá, hanem egy izgalmas lehetőségként.

Az AI gyorsan fejlődik, nem mindig könnyű lépést tartani vele, és az is fontos, hogy ne csak jó eszközünk legyen, hanem ki is tudjuk azt használni. Éppen ezért keressük a csapattal közösen azokat a feladatokat, amelyekben valóban segítséget jelenthet.

Miben tudja megkönnyíteni az AI egy jogász munkáját? Tudsz konkrét példát is mondani?

Kétféle szempontból közelítjük meg a kérdést. Egyrészt olyan AI alapú megoldásokat keresünk, amik közvetlenül tudnak segíteni belső ügyfeleinknek, másrészt olyan megoldásokat alkalmazunk, amik a jogász mindennapi munkáját könnyítik meg, ezáltal közvetett módon támogatják belső ügyfeleinket. Jó példa erre SoLaw, a jogi AI-chatbotunk, amelyet körülbelül másfél éve hoztunk létre, Magyarországon az elsők között. A jogi csapat által összeállított és felügyelt tudásbázisból dolgozik, és segít más területen dolgozó kollégáknak eligazodni a jogi kérdésekben. Ha azt keressük, hogy a mesterséges intelligencia miben tud közvetlenül segíteni a jogászoknak, elsőként általában a monoton, unalmas feladatokra gondolunk.

Mi azonban ennél továbbmentünk, és alaposabban megvizsgáltuk a működésünket. Egy több ezer fős vállalatot támogató jogi csapatban az egyedi ügyek mellett számos olyan visszatérő feladat és szerződéstípus azonosítható, amelyeknél az AI érdemben hatékonyabbá teheti a munkánkat.

Összegyűjtöttük az egyes szerződéstípusoknál rendszeresen felmerülő problémákat, módosítási kéréseket, és az ezekre adott jogi megoldásainkkal együtt tudásbázisba rendeztük őket. Erre támaszkodva az AI képes meghatározott típusszerződéseket előre meghatározott szempontok szerint átvizsgálni, azonosítani a figyelmet igénylő részeket, és a jogi álláspontunknak megfelelő észrevételeket tenni.

Természetesen a végeredményt minden esetben személyesen ellenőrizzük, de az AI így is felgyorsítja a szerződésvéleményezés rutinszerű részét. Így több időnk marad az összetettebb jogi kérdésekre és az egyedi ügyféligényekre, miközben kollégáinkat is gyorsabban tudjuk kiszolgálni.

Emellett az AI dokumentumtervezetek előkészítésében, iratminták kitöltésében és jogi kutatómunkában is segíthet. És ez még csak néhány példa a lehetőségek közül.

Mi az, amire így neked több időd vagy energiád marad?

Több időm marad a komplexebb jogi kérdésekre, az egyedi ügyekre és a nagyobb szakmai kihívást jelentő feladatokra.

Számomra az AI nemcsak időmegtakarítást jelent. Például a jogi kutatómunkában is rengeteg új lehetőséget nyitott meg: sokkal alaposabban és mélyebben tudunk elemezni  egy-egy kérdést.

Szerinted egyszer az AI átveheti a jogászok munkáját?

Nem gondolom, hogy az AI kiváltaná a jogászokat, abban viszont biztos vagyok, hogy alaposan át fogja alakítani a szakmánkat.

A technológia elképesztő tempóban fejlődik, ezért szerintem nagyon fontos, hogy ne csak figyeljük a változásokat, hanem aktívan lépést is tartsunk velük. Meg kell tanulnunk használni az új eszközöket, felismerni, miben tudnak segíteni, és beépíteni őket a mindennapi munkánkba.

Úgy látom, hogy aki most kimarad ebből, annak később egyre nehezebb lesz felzárkóznia. Hosszú távon pedig komoly hátrányba kerülhet az, aki nem alkalmazkodik.

Én ezért inkább lehetőségként tekintek az AI-ra. Nem az a kérdés, hogy megváltoztatja-e a munkánkat, hanem az, hogy mi hogyan tudunk fejlődni vele együtt.

Milyen érzés olyan vállalatnál dolgozni, ahol jogászként is foglalkozhatsz új technológiákkal?

Ez tényleg érték! Különösen azt értékelem, hogy a Telekomnál az innováció nem csak az IT-s vagy technológiai területek kiváltsága.

A jogi csapatban is van lehetőségünk új megoldásokkal kísérletezni, fejleszteni a működésünket, és időt, energiát fordítani arra, hogy lépést tartsunk a technológiai változásokkal.

Ráadásul ezt nem valamiféle mellékes feladatként kezeljük, hanem a munkánk fontos részeként.

Jogászként számomra kifejezetten motiváló, hogy a hagyományos szakmai feladataim mellett azzal is foglalkozhatok, hogyan dolgozhatnánk okosabban, hatékonyabban és modernebb eszközökkel.