Fenntarthatósági Nap

2017-ben 10. alkalommal került megrendezésre a Fenntarthatósági Nap elnevezésű fesztiválkonferencia. A rendezvény célja, hogy a fenntarthatósági témák iránt érdeklődők szakmai információkat kapjanak, mindezt kötetlen környezetben, kiállítók által színesített programon.

Az eseményen a fenntarthatóság 3 pillérét – gazdaság-környezet-társadalom – körbejárva szekcióbeszélgetéseket szervezünk, ahol meghívott szakértő vendégeink segítenek betekintést nyerni aktuális fenntarthatósági problémákba és tesznek megoldási javaslatokat, mondják el véleményüket.

A Fenntarthatósági Nap egy fesztiválkonferencia, így a szakmai tartalom mellől nem hiányozhatnak a koncertek sem, hiszen a programot afterparty zárja. A rendezvény hivatalos weboldalán és a Facebook oldalán az eseményre vonatkozó fontos tudnivalók mellett a fenntarthatósági témához kapcsolódó érdekes cikkek, videók is megosztásra kerülnek.

Pályázz!

A Fenntarthatósági Nap keretében minden évben kreatív pályázat kerül kiírásra. A jelentkezők zene/slam, film és kreatív kategóriákban indulhatnak az adott év témájának megfelelő pályaművekkel. A kreatív pályázat, valamint a Fenntarthatósági Sajtódíj díjátadójára is a rendezvényen kerül sor.

Események

Az Események menüpontban a Telekom által szervezett, fenntarthatósághoz kapcsolódó rendezvényekről találsz további információkat, valamint korábbi évek eseményeinek beszámolóit is elolvashatod.